FONTOS Uniós biztos a Portfolio-nak: Nem elvenni akarunk – hanem jövedelmező befektetéseket adni az embereknek
 
Portfolio signature

A teljes amerikai részvénypiaci leolvadás mellett még az infláció is megütheti a forintot

Portfolio
Az elmúlt hetekben új narratívák járják a piacokat. Európa költekezne, míg az USA már inkább meghúzná a nadrágszíjat, miközben Kína is mintha magára találna. Ezek pedig tektonikus mozgásokat indított el a legtöbb befektetésnél. Van azonban egy alattomos gyilkos, amely minden partit megboríthat, ez pedig az újjáéledő infláció. A héten elsősorban az amerikai és magyar inflációs adatok lesznek középpontban, de ahogy mostanában sokszor, a geopolitika bármikor a középpontba kerülhet.

Ismét egy történelmi jelentőségű eseményekkel teli héten vagyunk túl. Németország egy összesen 900 milliárd eurós infrastrukturális beruházásokat és a hadi kiadások emelését is tartalmazó csomag mellett kötelezte el magát, miközben az Európai Unió is nagyobb hajlandóságot mutat a védelmi kiadásainak szignifikáns emelésére. Eközben az ukrán elnök nyitottnak mutatkozott a Trump elnök által javasolt ukrán ásványkincseket érintő megállapodás aláírására.

Eközben Kínából is jó hírek érkeztek, mivel a kínai vezetés idén is tartani kívánja az 5% körüli gazdasági növekedést, ehhez pedig nem sajnálja történelmi méretűre növelni a költségvetési hiányt. A kínai vezetés megértette, hogy a gazdaság élénkítése jelenleg költségvetési támogatás nélkül nem lehetséges. A befektetők pedig díjazzák ezt a hozzáállást, hiszen idén a kínai a világ egyik legjobban teljesítő tőzsdéje.

Az USA-ban a szalagcímeket Donald Trump elnök kereskedelmi háborúval kapcsolatos megjegyzései dominálták, azonban a hét második felében két nagyon fontos állítást is hallottunk az amerikai elnöktől és a pénzügyminisztertől. Véleményük szerint az USA-ban a kormányzati költekezés kora véget ért, emiatt most egy átmeneti kijózanodási periódus következik. Hiába estek 10%-ot az amerikai tőzsdék, Trump elnök elmondása szerint ő rá se néz a tőzsdékre, mert tudja, hogy a mostani intézkedései később nagyon jó világot eredményeznek majd.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés