
Észtország hivatalosan is kezdeményezte az Európai Bizottsággal és a többi tagállammal való egyeztetést az új karbonpiac elindításának késleltetéséről, sőt, ha elegendő támogatást szerez, annak teljes eltörléséről is tárgyalna
– jelentette be Kristen Michal észt miniszterelnök egy tallinni sajtótájékoztatón. A problémát leginkább azok az új rendelkezések jelentik, amelyek beemelnék a közlekedési ágazatot és fűtőanyagokat is a szabályozás alá.
A 2027-ben induló új kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS 2) célja, hogy segítse az Európai Uniót az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 55%-os csökkentésében 2030-ig, az 1990-es szinthez képest. Azonban az észt kormány szerint a program várhatóan megemelné az üzemanyagárakat, ami komoly pénzügyi nehézségeket okozhat mind a lakosság, mind a vállalkozások számára.
Kezdeményezzük a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal annak érdekében, hogy a karbonpiac bevezetését elhalasszuk, és ha elegendő támogatást kapunk, akár teljesen töröljük azt
– mondta az észt elnök.
Észtország nincs egyedül ezzel az állásponttal: Lengyelország már korábban is kérte a rendszer bevezetésének 2030-ig történő halasztását, míg Szlovákia és Csehország politikusai szintén aggodalmukat fejezték ki az intézkedés várható gazdasági hatásai miatt.
Az Európai Unió nehéz egyensúlyozásra kényszerül a klímacélok teljesítése, a védelmi kiadások növelése és az energiaköltségek mérséklésére tett ígéretei között. Az ETS 2 sorsa így továbbra is bizonytalan, miközben egyre több tagállam sürgeti a bevezetés újragondolását.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Durva felvetés érkezett: az oltatlan gyerekeket kizárják az iskolákból?
Járványoktól tartanak a vakcinamegtagadás miatt a lengyelek.
Utazási korlátozást vezettek be Isztambulban
A kormányellenes tüntetések miatt lépték ezt meg a hatóságok.
Trump meglépte, 2001. szeptember 11. óta nem történt ilyen
Az elnök ígérete felforgatja a bűnüldözést.
Kritikus infrastruktúra veszélyben? Sürgős vizsgálat indul a reptéri káosz után
A légitársaságok még figyelmeztetnek.
Riasztó számok: friss bűntérkép érkezett
Itt történik a legtöbb betörés, rablás, autólopás Budapesten.
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Balásy Zsolt: A kakaós palacsinta lesz az urak jele
Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért!...
The post Balásy Zso
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is
A PEG mutató
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me
Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését? Miért érdemes figyelni az adómentességre? Évről évre egyre több család
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
Elkényelmesedés, túlterheltség vagy döntési fáradtság
Van ugyan néhány furcsa szerzet, akiknek a pénzügyi tudatosság a hobbija, de a legtöbb ember számára komoly megerőltetést jelent. Ennek megfelelően sokszor előfordul, hogy nincs elég erőnk re
Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt: GDPR és nemi identitás
Az Európai Bíróság március 13-án ítéletet hirdetett a C‑247/23. sz. [Deldits] ügyben, amelyben a Fővárosi Törvényszék a helyesbítéshez való joggal (GDPR 16. cikk), illetve a pontoss


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.