
A közlemény szerint az elmúlt időszak gazdasági változásai drámaian átrendezték a fiatalok anyagi lehetőségeit, miközben a felsőoktatásban tanulók minimum tanulmányi ösztöndíja, a 8330 forintos összeg változatlan maradt.
Ez az összeg 2020-ban még hat kiló csirkemellre vagy akár egy hétre elegendő alapvető élelmiszerre is elég volt, ma viszont legfeljebb három kiló húsra, vagy egy bevásárlásra futja belőle - emelték ki.
Hangsúlyozták, hogy a lakhatási költségek szintén nagy nyomást helyeznek a hallgatókra: Budapesten 2020-hoz képest 100 ezer forinttal, más nagyvárosokban 50-80 ezer forinttal nőttek a havi bérleti díjak, így az egyetemisták jelentős része kénytelen saját jövedelemből hozzájárulni a lakhatáshoz.
Ez gyakran azt jelenti, hogy a tanulás mellett rendszeresen dolgozniuk kell - az esetek közel felében heti 20 vagy 40 órában -, ami viszont hátráltatja a tanulmányaikat és csökkenti az esélyt a jó teljesítményre - írták, hozzátéve, hogy a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem képes betölteni eredeti szerepét, vagyis sokak számára nem nyújt valódi segítséget a megélhetéshez.
A közlemény alapján a HÖOK "Egyetem ilyen" fórumain mostanra több mint ezren osztották meg véleményüket a felsőoktatásról, a visszajelzések alapján világosan látszik:
a megélhetés kérdése, az infláció hatásai és a hallgatói juttatások elértéktelenedése kiemelkedő problémává vált.
A HÖOK ezért minden hallgatót arra buzdít, hogy vegyen részt az egyetemi fórumokon, vagy ossza meg tapasztalatait a www.azegyetemilyen.hook.hu oldalon keresztül, hogy közösen képviselhessék azokat a változásokat, amelyek elengedhetetlenek a jövő hallgatóbarát felsőoktatásához - áll a közleményben.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Pápaválasztás: megjelent a videó a Könnyek Szobájáról, legkorábban ekkor várható a fehér füst
A 133-ból 89 voks kell az új pápa megválasztásához.
1 millió forint fölé emelkedett a lakások négyzetméterára Szlovákiában
Mutatjuk a számokat.
Lazac-botrány: lecsapott az Európai Bizottság
Kutatásnak álcázták a kereskedelmi halászatot.
Megnyílt a Mövenpick első budapesti szállodája
A létesítmény 227 frissen felújított szobával várja a vendégeket.
Egyhetes mélyponton ragadt a forint, zuhan a román lej
A Fedre és az inflációra figyelhetünk.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az...
The post Nyugaton van még a pénz
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan

Bővül az Újház építőanyag értékesítési pontok száma (x)
Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)
Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)

- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen