
Néhány napja derült ki, hogy idén az első negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,2%-kal alulmúlta az előző negyedévit. Előzetesen a Portfolio által megkérdezett szakértők arra számítottak, hogy a tavaly év végi 0,6%-os növekedés után 0,3%-os GDP-bővülést jelent majd a Központi Statisztikai Hivatal, vagyis mélyen a várakozások alatti eredmény érkezett.

A gyenge GDP-adatot követően a banki elemzők és kutatócégek tovább rontották a 2025-ös évre vonatkozó GDP-várakozásukat, nem kizárt, hogy az idei növekedés nem 1-essel fog kezdődni. A kormány viszont nem változtat. A Nemzetgazdasági Minisztérium akkor azt közölte, hogy a kormány nem készít friss prognózist, a korábbiak mellett nyújtja be a költségvetést. "Ahogy az elemzőintézetek, úgy a kormány is negyedévről-negyedévre vizsgálja felül azokat, ahogy ezt legutóbb március végén is tette. A következő felülvizsgálat így június végén esedékes" - írták.
Kedd délután a költségvetés benyújtása meg is történt. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter átadta a 2026. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. A sajtótájékoztatón Nagy Márton egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor azt kérte tőle a vártnál rosszabb gazdasági növekedési adatok után, hogy küzdjön keményebben.
A miniszter elmondása szerint minden tőle telhetőt a legjobb tudása szerint megtesz.
Nagy Márton a Portfolio kérdésére válaszolva pedig kifejtette, hogy a kormány is látja, hogy az első negyedéves gazdasági növekedés a piaci és kormányzati várakozásoknál is gyengébb lett, és
az idei 2,5%-os, valamint a jövőre tervezett 4,1%-os GDP-növekedési előrejelzést lefelé mutató kockázatok övezik.
Elmondása szerint ismételten nem szükséges revideálni a várakozásokat, negyedévente ezt elegendő megtenni, és a rosszabb növekedésből fakadó kockázatokat a magasabb általános tartalékkal kívánja kezelni a kormány. Ezért emelte fel 50 milliárd forintról 192 milliárd forintra az általános tartalék szintjén az NGM. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy nem mindegy, hogy mitől lesz kisebb a gazdasági növekedés, milyen annak a szerkezete. Ha a fogyasztás lenne a vártnál alacsonyabb, akkor az jobban megütné a miniszter szerint a költségvetést, de most nem ez a helyzet, ezért a GDP-arányosan 0,2%-os általános tartalék elegendő lesz.
Címlapkép forrása: Portfolio
Moszkva terrorizmussal vádolja Kijevet, Ukrajna állítólag már most azonnal aláírná a tűzszünetet - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
"Tűzijáték" a fronton: elképesztő videón, ahogy megsemmisül az oroszok Buk-M1 légvédelmi rendszere
Mozgás közben fedezték fel.
Brüsszel teljesen lepattintotta a magyar és a szlovák kormányokat, nem hagynak kibúvót
Az Európai Bizottság határozottan elutasította a két kabinet aggályait.
Támogatásokkal és kedvező hitelekkel válthatnak még magasabb fokozatra a bizakodó baranyai vállalkozások
A Portfolio és a KAVOSZ gazdasági roadshow-ja Pécsen folytatódott.
Felvételek: észak-koreai MLRS-sel támadták meg Ukrajnát
Először látni éles bevetésen az M-1991-est.
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v

Bővül az Újház építőanyag értékesítési pontok száma (x)
Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)

- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen