Emberkísérletek engedélyezése: döntött a Belügyminisztérium
Gazdaság

Emberkísérletek engedélyezése: döntött a Belügyminisztérium

A Belügyminisztérium új rendelettervezete alapjaiban szabályozná újra az orvostudományi kutatásokhoz kapcsolódó beleegyezési eljárásokat. A cél, hogy a résztvevők előre, széles körű hozzájárulással engedélyezhessék biológiai mintáik és egészségügyi adataik jövőbeni kutatási felhasználását. A szabályozás egyszerre ígér gyorsabb kutatási folyamatokat és fokozott etikai garanciákat.

A Belügyminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta annak a több mint húsz éve hatályban lévő rendeletnek a módosítását, amely az emberen végzett orvostudományi kutatásokat szabályozza. A tervezet fő célja, hogy

részletes szabályokat vezessen be a széles körű beleegyezés alkalmazására.

Vagyis arra az esetre, amikor a kutatásban részt vevő személy előre hozzájárul ahhoz, hogy biológiai mintáit és adatait jövőbeni, még engedélyezés előtt álló kutatásokban is felhasználják.

A rendelet kimondja, hogy minden ilyen jellegű beleegyezéshez a résztvevőt külön, részletesen kell tájékoztatni. A tájékoztatásnak ki kell térnie arra, hogy az adatok és minták kódolt formában kerülnek tárolásra, azaz nem közvetlenül azonosítható módon. A résztvevőnek tudnia kell, hogy az adatok és minták milyen időtartamra kerülnek megőrzésre, mire használhatják fel azokat további hozzájárulás nélkül, és előfordulhat-e, hogy azokat más intézményhez is továbbítják.

A széles körű beleegyezést egy írásos nyilatkozat formájában kell megadni, amely szigorú tartalmi követelményeknek felel meg.

Többek között benne kell lennie a mintavételt végző egészségügyi szolgáltató megnevezésének, a résztvevő és a tájékoztatást végző személy azonosító adatainakt, a beleegyezés önkéntességéről szóló nyilatkozatnak, valamint a mintavételhez, adatgyűjtéshez, biobankban történő elhelyezéshez és későbbi felhasználáshoz való hozzájárulásnak. A résztvevőnek külön kell nyilatkoznia arról is, hogy a minták és adatok kódolt formában történő tárolásához hozzájárul, és tudomásul veszi, hogy az így tárolt információkhoz a kutatók az ő személyének beazonosítása nélkül férnek hozzá.

A módosítás kiterjed azokra az esetekre is, amikor a résztvevő kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott.

Ilyenkor a hozzájárulást a törvényes képviselőnek kell megadnia, ugyanazon szabályok szerint.

A tervezet szerint a széles körű beleegyezés alapján gyűjtött adatok és minták felhasználása kizárólag nemzetstratégiai jelentőségű kutatások keretében történhet. Ezt a kategóriát a jogszabály nem definiálja pontosan, de olyan kutatásokra utal, amelyek a társadalom egészének egészségügyi helyzetét javíthatják, például súlyos betegségek korai felismerését vagy hatékonyabb kezelési eljárások kidolgozását szolgálják.

A résztvevők az ilyen típusú beleegyezés révén hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kutatások gyorsabban és kevesebb adminisztrációval haladhassanak előre.

A tárolásra kerülő adatok és minták biobankban helyezhetők el, a résztvevők külön hozzájárulása alapján. A tervezet kimondja, hogy a jövőbeni kutatások során az érintett személy vagy hozzátartozója azonosítására nem kerül sor, azaz az adatokat csak titkosított módon kezelik.

A jogszabály előírja, hogy a tájékoztatás és beleegyezés egy dokumentumban is történhet, és annak aláírása minden érintett részéről kötelező. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell az aláírás dátumát is.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Én megmondtam

Pár hete írtam egy cikket arról, hogy nem feltétlen van jó helyen a pénzed a mobilodról elérhető banki alkalmazásokban, különösen nem akkor, ha a mobilt és az alkalmazásokat is az ujjlenyoma

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
Portfolio Hitelezés 2025
2025. május 22.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet