
Vége a tájékoztatónak
A második közlekedésinfó majdnem egy órával tartott rövidebb ideig, mint az előző, jellemzően a nyári vállalásokról és az utasokat érintő szolgáltatásokról esett sok szó ezen.
131 buszt a mosonmagyaróvári Kravtextől rendeltek
Az utolsó kérdés arra vonatkozik, hogy melyik magyar cég tudja legyártani az ígért 1000 darab új buszt, Lázár János szerint az első 131 darab buszt ez a mosonmagyaróvári Kravtextől rendeltek meg.
A visszatérítés részleteiről beszélnek
Készpénzben és utalással is elérhető lesz a visszatérítés. Bizonyos esetekben az ügyfélszolgálat is dönthet, amennyiben az utas reklamálna.
Helyjegyekre is vonatkozik a visszatérítés
Kérdésre válaszul elhangzik, hogy a 20 perces késés esetén a helyjegyekre is vonatkozik az 50 százalékos visszatérítés.
Törekednek a magyar részarány növelésére a közlekedésben
A buszok és a vagonokból a magyar gyártásút igyekeznek venni, valamint a felújításoknál is magyar vállalatokat igyekeznek preferálni. A külföldi mozdonyoknál Lázár kiemeli, hogy a kínaiak remek technológiával állnak elő és nagyon gyorsan dolgoznak.
Új helyre költözik a MÁV-Volán-csoport
A következő kérdés az új székház felépítéséről szól, erre ebben az évben 20 milliárd forintot különítenek el. Itt szóba kerül Nagy Márton jóslata, amelyet Lázár János érdeklődve vár. Szerinte a Gazdasági Minisztérium kérte, hogy költözzenek új helyre. Szerinte ez azért is hasznos, mivel így nem kell évente hatalmas összegeket a bérlésre fordítani. A miniszter kijelentette, hogy az EU-s források 55 százalékának felfüggesztés alatt van.
Jönnek a kérdések
Az első kérdés arról érdeklődik, hogy Budapesten a HÉV-ek menetrendjét a metrókhoz igazítják-e, erre a válasz igen.
Több vasútállomást felújítanak
Saját forrásból összesen 36 vasútállomást fognak felújítani, a gyulairól több szó is esik. Megjelenik a nagyobb vasútállomásokon a Mol FreshCorner is egy együttműködés keretében.
Összefésülik a díjakat
Összefésülik a díjakat a MÁV és a GySEV között, így akinek váltania kell, annak nem kell többet fizetnie, ezzel Hegyi Zsolt szerint 150 éves gyakorlatokat szüntetnek meg.
14 év alatt könnyebb lesz az életkor igazolása
Bürokráciacsökkentés jegyében a 14 éven aluliak a jövőben diákigazolvánnyal és annak a másolatával is igazolni tudják az életkorukat az ingyenes utazáshoz.
Javul az utastájékoztatás
Hegyi Zsolt kiemeli, hogy az utasok az eddigieknél jobb tájékoztatást kaphatnak majd a peronokon és a vonatokon.
Működik az Országos Havária Központ
Országos Havária Központ létrejötte biztosítja azokat mentesítéseket, amely az esetleges fellépő problémákat gyorsan megoldja. Ehhez összesen 280 autóbuszos tartalék áll rendelkezésre. 20 helyre fogják lokalizálni ezeket, és három esetben vethetik be: ha a vasúti közlekedést valami akadályozza; megtelik a járat, mivel annyira sokan szeretnék igénybe venni a szolgáltatás; a harmadik, ha nagyobb csoport utazna. A szolgáltatás május 1-től 50 autóbusszal közlekedik.
Az első 30 mozdony nyáron érkezik
Az elmondások szerint első 30 mozdony nyáron érkezik Lázár János vállalásából, ezek középvárosokat fogják összekötni a fővárossal, ez pedig jelentős javulást hozhat a menetrend megtartásában.
A Balaton körül jönnek változások
Balaton partján kizárólag klimatizált autóbuszok fognak közlekedni. A Helikon interrégió vonatok alaposan átalakulnak, és jönnek a Fenyves interrégió vonatok, amely növeli a kapacitást a dunántúli városokból a Balaton felé.
Hűtött vonatok
Tavalyhoz képest 50-nal több IC-kocsi lesz, kifejezetten arra törekednek, hogy a korábbiaknál logikusabban osszák el a rendelkezésre álló erőforrásokat. Éjszaka hűteni fogják a vonatokat, ezzel az utazóközönség számára biztosítva a komfortérzetet.
Kísérletezik a MÁV Pécsnél
A nyáron hatalmas problémát okoz a sínek melegedése, ezért kísérleti jelleggel Pécsnél fehérre festik a síneket egy szakaszon, amelytől azt várják, hogy ettől majd nagyobb eséllyel javul a szolgáltatás.
Javul a menetidő
Hegyi Zsolt arról beszélt, hogy több helyen felújítási munkákat végeznek, így például Székesfehérvár és a Balaton északi rése közötti, itt visszaállítják a 100 km/h-s sebességet. Fejér vármegye székhelye és a főváros között 160 km/h lesz a megengedett sebesség, itt is több perc nyerhető ezzel a menetidőben.
Lázár elmondta, hogy minden településen elérhető lesz a klimatizált járat
A miniszter utoljára azt emelte ki, hogy az összes magyar településre legalább napi egyszer klimatizált járat fog közlekedni. Ezt követően átadta a szót Hegyi Zsoltnak.
Készülnek a nyárra
A nyári menetrend június 21-től él, akkortól klimatizált autóbuszok fogják támogatni a vonatközlekedést.
Működik az új MÁV-applikáció
Április 1-től működik az új MÁV applikáció, amely folyamatosan bővül új funkciókkal. A csúcsot az őszre érik el az ígéretek szerint.
Szó esett a GySEV átalakulásáról
Lázár szerint a vállalat nagyobb szerepet kap a magyarországi utazásszervezésben, ahogy azt korábban is kiemelte.
Jönnek az új IC-kocsik
A bejelentés szerint idénre 100 IC-kocsit újítottak fel, amely hamarosan az utazóközönség rendelkezésére fog állni. Jövőre 285 kocsi lesz, ez 300 milliárdos költséget fog jelenteni, amelyet hitelből szeretnének fedezni.
Fiatalodik a mozdonyok átlagéletkora
A korábban vállalt 70 darab bérelt mozdony folyamatosan érkezik, amely a bejelentés szerint már több vonalon is javította a menetidő tartását. 2026-ban további 30 darabra lehet számítani. Ezek között vegyesen lesznek francia vagy német technológiájúak, de kínaiakkal folynak jelenleg tárgyalások.
Érkeznek a klimatizált autóbuszok
Lázár János kiemelte, hogy érkeznek az autóbuszok a MÁV-csoporthoz, amelynél igyekeznek magyar gyártmányúakat igénybe venni. Az első 130 busz a napokban érkezik meg.
Újulnak a mosdók
1200 mosdó felújításáról beszél a miniszter, amely 750 helyszínen újul meg. 6,5 milliárd forintba fog kerülni mindez a MÁV-csoportnak. Az üzemeltetéshez automatákat vagy élerős munkavállalókat fognak igénybe venni, a mellékhelyiségek egy része fizetős lesz.
Június 1-től indul a késések utáni jegyárak visszatérítése
Lázár János elmondása szerint amennyiben egy jármű (legyen az busz vagy vonat) legalább 20 percet késik, akkor a vásárlót a jegy árának 50 százalékos visszatérítése illeti meg. Vonatkozik ez azokra is, akik fizikailag váltanak jegyet, illetve az applikációban is be lehet kapcsolni az erre vonatkozó késési biztosítás funkciót, amely automatikus visszatérítést jelent.
Ismét számokkal kezd az ÉKM minisztere
Az előző Közlekedés Infóhoz hasonlóan Lázár János ezúttal is a számok felsorolásával indít. Szerinte a bérlet- és tarifareform ellenére hasonló bevételeket tudtak abszolválni a korábbi évekhez mérten, miközben jóval több jegyet adtak el, jóval olcsóbban.
Másodjára a humán megközelítésről beszél, kiemeli, hogy a MÁV-csoport 50 ezer dolgozójával hároméves bérmegállapodást kötöttek. Lázár a 37 szakszervezet vezetőivel fog találkozni júniusban, hogy a bérekről tárgyaljon.
Harmadikként az agglomerációs központok közlekedési átalakulásáról beszél, amely rendkívül átalakult az elmúlt időszakban.
Kezdődik a Közlekedés Infó
Némi késéssel indulnak Lázár János bejelentései, 9:11-kor kezdődik a tájékoztató. A miniszter mellett Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója vesz részt.
Nagy bejelentések jöhetnek Lázár Jánostól
Május 27, kedd 9 órától hirdette meg Lázár János az idei második KözlekedésInfót. Várhatóan ebben szóba kerül, hogy jelenleg hogyan állnak az ígéretek, a következőkről volt szó korábban:
- Létrejön a késési problémákkal foglalkozó intézet.
- Összesen 1100 mosdót újítanak fel buszpályaudvarokon vagy vasútállomásokon.
- Jön az IC-takarítószolgálat.
- Ezer új busz érkezik.
- Fejlődik a mozdonyflotta.
- Csökkentik az IC-kocsik hiányát.
- Növekszik a GySEV által kezelt pályaszakaszok hossza.
- MÁV-busz.
- Klímagarancia.
- Új MÁV-applikáció.
A korábbi tájékoztató során más témákról is szót ejtett a tárcavezető, így a KRESZ esetleges módosítása és több nagy infrastrukturális beruházás is előkerült, de ezek nem a vállalások között. Várható, hogy most ismét előkerülnek ezek a témák.
Címlapkép forrása: Portfolio
Hatalmas fordulat az amerikai vámokkal kapcsolatban – Mi lesz így a forinttal?
Azonnal reagált a devizapiac is.
Itt a nagy vámfordulat: alulértékelt befektetés lehet a következő hónapok sztárja
Új helyzetet hozott egy bírósági ítélet.
Moszkva felvette a kapcsolatot Kijevvel, megnevezték a következő tárgyalás tervezett időpontját – Háborús híreink csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A NAV illegális szociális otthonokra csapott le, ahol elvették az idősek teljes nyugdíját
Cserébe embertelen körülményeket biztosítottak.
Aggasztó az ázsiai lódarázs gyors terjedése, bárhol felbukkanhat a veszélyes rovar
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Megállíthatatlanul dúl a halálos járvány, és még csak most jön a neheze
Nagyon súlyos a helyzet a polgárháború sújtotta Szudánban.
Energia esőcseppekből
A triboelektromos nanogenerátorok új távlatokat nyitnak a fenntartható, decentralizált energiatermelésben.
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Innováció határok nélkül: új korszak a magyar-koreai kutatás-fejlesztésben
2025-ben új lendületet kap a magyar és dél-koreai kutatók, fejlesztők és vállalatok közötti együttműködés: megjelent a 2025-1.2.3-TÉT-IPARI-KR kódszámú pályázati felhívás, amely a ké
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron

5 perc alatt kiderül, hol bukhat el a céged - Mindent az akadálymentesítésről (x)

- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Devizahiteles ügy: az Európai Bíróság ítélete önmagáért beszél
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
Aggasztó az ázsiai lódarázs gyors terjedése, bárhol felbukkanhat a veszélyes rovar
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!