Torzított statisztikák: kiderült az igazság a vagyoni szakadékról

Daniel Waldenström svéd közgazdász szerint téves az az elterjedt nézet, miszerint a nyugati országok egyre egyenlőtlenebbek lennének. Úgy véli, ez a narratíva – amelynek szerinte legemblematikusabb képviselője Thomas Piketty közgazdász – félreértelmezi a történelmi adatokat és figyelmen kívül hagyja az olyan valódi problémákat, mint a lassuló termelékenységnövekedés, a társadalmak elöregedése vagy a klímaváltozás.

Szerinte, ha az egyenlőtlenség diagnózisa hibás, akkor a politikai válaszok is azok lesznek.

Waldenström a L'Expressben megjelent cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyenlőtlenséggel kapcsolatos népszerű statisztikák valójában torzak, vagy torzítják a valós képet.

Például azt állítja, hogy a jövedelmi különbségek elemzése gyakran nem veszi figyelembe az adózás utáni jövedelmet, a szociális transzfereket, az állami nyugdíjakat vagy a lakástulajdonlást.

Továbbá a háztartások az idők során nem stabilan egy jövedelmi kategóriában léteznek, hanem azok között fel-lemozognak, így az éves adatok nem tükrözik a valós fogyasztási egyenlőséget. Az Egyesült Államokban például az adatok szerint a leggazdagabb 1% részesedése az adózás utáni jövedelemből alig magasabb ma, mint 1960-ban.

A vagyon koncentrációja sem nőtt jelentősen – Waldenström szerint Európában a leggazdagabb 1% részesedése a javakból ma csupán egyharmada annak, mint 1910-ben volt.

Bár az USA-ban az 1970-es évektől kezdve emelkedett a hipergazdagok aránya, ez még mindig jóval alatta marad az I. világháború előtti szintnek. Közben a középosztály reálvagyona is meredeken nőtt, főként az ingatlantulajdon és a nyugdíjalapok révén.

A szerző kiemeli, hogy az egyenlőtlenségi adatokat sokszor úgy állítják össze, hogy figyelmen kívül hagyják a kötelező nyugdíjmegtakarításokat vagy az önálló lakástulajdont. Pedig szerinte ezek döntő jelentőségűek a középosztály vagyonosodása szempontjából.

Svédországban például, ha az állami nyugdíjjogosultságokat is figyelembe vesszük, a vagyoni egyenlőtlenség mértéke majdnem a felére csökken.

Waldenström figyelmeztet: a vagyoni egyenlőtlenség eltúlzott ábrázolása veszélyes következményekhez vezethet. Hibás gazdaságpolitikai válaszokat szülhet, például eltúlzott mértékű vagyonadókat vethetnek ki a hormányok. Ezek jellemzően kevés bevételt hoznak az államnak, viszont nagy adminisztrációs terhet jelentenek, és tőkeelvándorlást idézhetnek elő.

Úgy látja, a skandináv tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az adók hatástalanok, és sokszor likviditási problémákat okoznak vállalkozóknak és földtulajdonosoknak.

A közgazdász szerint a nyugati társadalmak fő sikere nem az ultragazdagok vagyonában, hanem az átlagemberek életszínvonalának emelkedésében rejlik. Az utóbbi évtizedekben nőtt a várható élettartam, szinte a lakosság egésze középiskolai végzettséget szerzett, és a digitális technológiák – például a számítógépek – általánosan elterjedtté váltak. A vállalkozók gazdagodása szerinte nem kudarc, hanem a szélesebb jólét következménye.

Waldenström zárásként azt javasolja:

a kormányok ne az egyenlőtlenség ellen, hanem a vagyonszerzés lehetőségeinek [alsóbb társadalmi rétegekre való] kiterjesztéséért dolgozzanak.

Szerinte ehhez erősíteni kell a versenyt, csökkenteni a kisvállalkozásokat sújtó terheket, és olyan közszolgáltatásokat kell biztosítani, amelyek kiegészítik, nem pedig kiváltják a magánszektort. A cél nem a vagyon elosztásának újraosztása, hanem a lehetőségek bővítése és a politikai intézmények integritásának megőrzése.

Címlapkép forrása: Shutterstock