Buszbaleset történt az M3-ason, több mentőegységet is a helyszínre rendeltek
Gazdaság

Buszbaleset történt az M3-ason, több mentőegységet is a helyszínre rendeltek

MTI
Lengyel gyermekeket szállító autóbusz szenvedett balesetet kedden kora reggel az M3-as autópályán, Kál térségében - közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Lázár Levente sajtóreferens az MTI-nek elmondta, hogy

az autóbuszon 48-an utaztak, közülük 42 gyerek.

A Budapest felé haladó jármű az autópálya 100-as kilométerénél - eddig tisztázatlan okból - átszakította a belső szalagkorlátot, majd az elválasztó sávban állt meg.

Az eddigi információk alapján a balesetnek egy sérültje van - tette hozzá a sajtóreferens, jelezve, hogy az érintett szakasz mindkét oldalán egy sávon halad a forgalom.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

Holdblog

Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!

A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l

Holdblog

Indulnak a revízió háborúi

700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak... The post Indulnak a revízió

KonyhaKontrolling

Azok a drága előfizetések!

Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,

RSM Blog

Külföldi tőkejövedelme van?

Megkezdte a NAV a támogató eljárások megindításáról szóló tájékoztató levelek kiküldését azon magánszemélyek részére, akik 2020-2021-ben külföldi pénzintézetnél vezettek számlát,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Ez is érdekelhet