
A Mallorca Palma repülőtérről Manchesterbe tartó járatot egy téves tűzjelzés miatt szakították meg a Ryanair közlése szerint. Több utas a gép elhagyása közben sérült meg, mielőtt visszatértek volna a terminálba.
A szemtanúk videóra vették, ahogy
az utasok a repülőgép egyik szárnyán keresztül menekülnek, majd a betonra ugranak, miközben tűzoltók és rendőrök siettek a helyszínre.
A regionális sürgősségi ellátást koordináló szervezet közlése szerint 18 ember szorult ellátásra "kisebb sérülésekkel".
Hat személyt kórházba kellett szállítani. Három sérültet a palmái Clínica Rotger magánklinikára, három másikat pedig a szintén a sziget fővárosában található Hospital Quironsalud Palmplanas intézménybe vittek.
Az incidens során egy zavarodott reptéri alkalmazottat hallottak, amint walkie-talkie-n közli kollégájával:
Ugye tudod, hogy a repülőgépnek vannak vészkijáratai?
miközben a megrémült utasok a szárnyról a betonra ugráltak, hogy minél hamarabb elhagyhassák a gépet.
A dolgozó hozzátette: "A repülőgép épp indulni készült a 10-es vagy 8-as állóhelyről, és most az emberek a szárnyról a földre ugrálnak. Valami történik, valami történik, evakuálják a gépet. Most érkeznek a tűzoltók."
A beszámolók szerint az incidens nagy feszültséget okozott, és a gép szárnyáról leugrálók "félelemből cselekedtek". Az utasok többsége azonban rendezettebb módon hagyta el a repülőgépet.
A Ryanair megerősítette, hogy
a járatot "téves tűzriasztás" miatt szakították meg.
Közleményükben azt írták: "A július 4-i, Palmából Manchesterbe tartó járat felszállását egy téves tűzjelzés miatt szakítottuk meg. Az utasokat a felfújható csúszdákon keresztül evakuálták, majd visszatértek a terminálba. A kiszállás során néhány utas kisebb sérüléseket szenvedett (boka rándulás, stb.), ezért a személyzet azonnali orvosi segítséget kért. Az utasok kényelmetlenségeinek minimalizálása érdekében gyorsan intézkedtünk egy pótgépről, amely ma reggel 07:05-kor indult Palmából. Őszintén sajnáljuk az érintett utasoknak okozott kellemetlenségeket."
Címlapkép forrása: Shutterstock
A Xiaomi megcsinálta, amit az Apple akart, csak sokkal jobban
Hasonló elképzelések, nagyon más eredmények.
Nagy bejelentést tett Irán
Az ország azt tervezi, hogy együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel
Hatalmas pofont kapott Trump a Harvard professzorától
A „nagy, gyönyörű törvény” arra példa, amikor az ideológia felülírja a gazdasági érdekeket.
Von der Leyen: Trump lépése súlyos zavarokat okozhat az ellátási láncokban
Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy nyitottak a tárgyalásokra.
Lakóhely és cukorbetegség: nem mindegy, hol élünk
Súlyosabbak a szövődmények a rosszabb hátterű településeken.
Itt a nagy bejelentés: 30 százalékos vámmal sújtja Trump az Európai Uniót
Az új vámok augusztus 1-jétől lesznek érvényben.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.