Portfolio signature

Drámai mértékben zuhanhat Magyarország népessége

Portfolio
Folyamatosan csökken Magyarország népessége: 1981 óta több mint egymillió fővel lettünk kevesebben, miközben a társadalom gyorsuló ütemben öregszik. A legfrissebb KSH-adatok szerint 2025 elején 9,54 millióan éltek az országban, de 2070-re a legderűlátóbb forgatókönyv is csak 7,5 milliós lakosságszámot valószínűsít. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok – a tartósan alacsony termékenység, a korábbi magas halálozás és az elöregedés – szinte minden megyét érintenek. De lesznek olyan megyék, amelyeknek 30 százalékkal csökken a népessége.

Magyarországra évtizedek óta fokozatosan öregedő és lélekszámában fogyó népesség jellemző. 1981 óta folyamatosan csökken a népességszám, 2025. január 1-jén 9 millió 540 ezer főt tett ki. Ez 44 év alatt 1 millió 165 ezer fős, 11%-os létszámcsökkenést jelent, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből.

nepesseg1
Forrás: KSH

Az 1980-as években elsősorban a kedvezőtlen halandósági viszonyok, az 1990-es évektől a termékenység és a születésszám erőteljes visszaesése, majd tartósan alacsony szintje, illetve a rendszerváltás utáni első években megfigyelhető magas halálozás játszott meghatározó szerepet a népesség számának fogyásában.

Hazánk népessége a jövőben tovább csökken a KSH népesség-előrejelzésének mindhárom (alacsony, közepes és magas) változata szerint.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés