A Pepco csődöt jelentett Németországban, most kiderült, mi lesz a magyar üzletekkel
Gazdaság

A Pepco csődöt jelentett Németországban, most kiderült, mi lesz a magyar üzletekkel

Portfolio
A Pepco megerősítette, hogy nem tervez kivonulást vagy üzletbezárásokat Magyarországon, a németországi csőd kizárólag a helyi piacra vonatkozó célzott intézkedés - írja a Világgazdaság.

A lengyel diszkontlánc egyértelműen cáfolta a Világgazdaságnak, hogy a németországi bezárásokhoz hasonló lépéseket tervezne a magyar piacon.

Az átszervezés nem érinti a magyar üzleteket, ez egy célzott intézkedés, amely kizárólag a német piacra vonatkozik

– közölte a vállalat.

A Pepco Group pénzügyi teljesítménye kifejezetten erős: a 2025. június 30-án zárult harmadik pénzügyi negyedévben a Pepco márka történelmi csúcsot jelentő, több mint 1 milliárd eurós árbevételt ért el. Ez már a harmadik egymást követő negyedév, amikor a vállalat növelni tudta az azonos boltok forgalmát, ami azt jelenti, hogy a növekedés nem új üzletek nyitásából, hanem a meglévő egységek jobb teljesítményéből származott.

A bruttó árrés emelkedése arra utal, hogy a vállalat nemcsak a forgalmát tudta növelni, hanem nyereségességét is javította.

Ez különösen figyelemreméltó a jelenlegi gazdasági környezetben, amikor számos kiskereskedelmi szereplő komoly nyomás alatt működik.

A Pepco Magyarországon több mint 260 üzlettel rendelkezik, és továbbra is a diszkontdivat, valamint az olcsó háztartási termékek piacának meghatározó szereplője. Bár a verseny egyre élesebb, különösen a kínai tulajdonú láncok (Miniso, TEDi) megjelenésével, a vállalat sikeresen alkalmazkodik a változó piaci körülményekhez.

A németországi átszervezés tehát nem egy általános stratégia része, hanem egy adott piac sajátos kihívásaira adott válasz, miközben a cégcsoport egésze stabil működést és erőteljes fejlődést mutat.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet