Jócskán megemelte a Wizz Air célárát a Concorde
Gazdaság

Jócskán megemelte a Wizz Air célárát a Concorde

Portfolio
A Wizz Air első negyedéves gyorsjelentését követően megemelte a Wizz Air részvényeire vonatkozó célárát a Concorde, az ajánlás továbbra is vétel.

Az elemző indoklása szerint a jelentős szerkezeti átalakulás kezdődik a Wizz Air életében (a cég ismét a Közép-Kelet európai piacokra kíván fókuszálni), ezt pedig kedvezően fogadhatja a piac.

Emellett a cég vezérigazgatója, Váradi József bejelentette a kapacitásbővítési kilátások visszavágását is, ami kulcsfontosságúnak bizonyult, mivel az elemzők régóta megkérdőjelezték a 20 százalék/év körüli növekedési terv életképességét.

A Concorde ugyanakkor csökkentette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó eredményvárakozást, mivel jelenlegi becslésük szerint a Wizz Air nettó nyeresége 101 millió euró lehet, ami közel 60 százalékkal kevesebb, mint amit az elemző alig két hónapja gondolt.

Ami a kockázatokat illeti, a Concorde említi az amerikai dollár potenciális erősödését, az olajárak emelkedését, a geopolitikai eszkalációt vagy a fogyasztói bizalom további gyengülését, melyek egyaránt negatívan befolyásolhatják az előrejelzéseket.  

Az elemző kiemeli, hogy a marzsok a flotta méretéhez képest annyira alacsonyak, hogy kedvezőtlen fejlemények esetén az idei és jövő évi nyereségbecsléseink könnyen veszteségbe fordulhatnak.

ugyanakkor a menedzsment a concorde jó úton halad, hogy visszanyerje a befektetői bizalmat.

Az új célár 20 font, ami 17,6 százalékkal magasabb az előző, 17 fontos célárhoz képest, és

63,9 százalékkal van magasabban a jelenleg 12,2 fontos árfolyamhoz viszonyítva.

A Wizz Air árfolyama ma 0,1 százalékos pluszban, idén 15,8 százalékos mínuszban van.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet