A hétvégi ékszerrablás után újra kinyit a Louvre
Gazdaság

A hétvégi ékszerrablás után újra kinyit a Louvre

MTI
Szerdától ismét látogatható a Louvre, de a vasárnapi látványos ékszerrablás helyszíne, ahonnét a múzeum kurátorának becslése szerint 88 millió euró (34,3 milliárd forint) értékű történelmi ékszert vittek el, az Apolló Galéria még zárva tart.

A vasárnapi ékszerrablás által okozott gazdasági kár "valóban látványos összeg, de össze sem hasonlítható a történelmi kárral" - mondta kedd este Laure Beccuau államügyész. Az ügyész az RTL televíziónak nyilatkozva hozzátette, hogy a bűnözők nem kapják meg ezt az összeget, ha "az a szerencsétlen ötletük támadt, hogy beolvasszák az ékszereket".

A rablók nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert loptak el a francia koronaékszereket tartalmazó gyűjteményből.

A Louvre igazgatósága kedden a védelmébe vette a tárlók minőségét, reagálva a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap cikkére, amely szerint "az új tárlók szemmel láthatólag gyengébbek voltak, mint a régiek."

A Louvre kijelenti, hogy a 2019 decemberében elhelyezett tárlók biztonsági szempontból jóval fejlettebbek voltak, a régi berendezések ugyanis annyira elavultak, hogy a cseréjük nélkül a műkincseket nem lehetett volna tovább kiállítani

– közölte az AFP francia hírügynökséggel a világ egyik legjelntősebb múzeumának az igazgatósága.

A Le Canard Enchainé szerint a galériában az 1950-es években felállított páncélozott tárlók, amelyek az első riasztásra egy páncélszekrénybe süllyesztették a műkincseket, megakadályozhatták volna a lopást.

A múzeum igazgatósága szerint a régi rendszer, amelyet az 1980-as években újítottak fel, "működésképtelenné és elavulttá vált, gyakran leblokkolt az oldalsó táblák leeresztésekor. "Több baleset is történt, amelyek veszélyeztették a műkincseket" a múzeum szerint.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Forradalom a konnektorban

Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Kasza Elliott-tal

Comcast Corporation - elemzés

Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 21.

A mindent meghatározó döntés

2025. október 21.

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet