Kína gazdasági teljesítménye a vártnál nagyobb mértékben lassult a negyedik negyedév elején, miután a beruházások példátlan mértékben estek vissza, az ipari termelés növekedése pedig lassult. A Nemzeti Statisztikai Hivatal friss adatai szerint a tárgyi eszköz beruházások az év első tíz hónapjában 1,7%-kal zsugorodtak, ennél nagyobb esést ilyen hosszú időszakra még nem regisztráltak a kínai gazdaságban. Bár Kína nem közöl havi beruházási adatot, a kumulált statisztikából következően a Bloomberg-becslések alapján októberben akár 12%-os is lehetett a visszaesés az előző év azonos hónapjához képest.
Az ipari termelés éves növekedése 4,9%-ra lassult, ami a legalacsonyabb bővülési ütem 2024 eleje óta, és elmarad a közgazdászok által várt 5,5%-tól. A gyengülő lendület azt jelzi, hogy a világ második legnagyobb gazdasága a harmadik negyedév mérsékeltebb teljesítménye után sérülékenyen lépett a negyedik negyedévbe, különösen a váratlan exportcsökkenés fényében.

A kínai döntéshozók részben saját lépéseik hatásait is érzik: a túlkapacitások és a túlzott verseny visszaszorítására irányuló kormányzati intézkedések visszavetik a beruházási aktivitást. Az infrastruktúra-fejlesztések alig nőttek, a feldolgozóipari beruházások lassultak, a lakóingatlan-szektor pedig tovább süllyed, ami rontja a befektetői bizalmat.
Kína azzal küzd, hogy a vámháborúval az évtizedes növekedési modellje kapott léket.
A hatalmas ipari kapacitásokkal rendelkező ország rendszerint az exportra támaszkodott gazdaságának fő dinamizálójaként, így még ha a hazai fogyasztása lassabb is volt, a külső keresletre lehetett számítani. Mindezt látványos állami beruházásokkal fűszerezték, és évről-évre szállították a szép GDP-növekedési statisztikákat. Most viszont a vámháború miatt Peking nehezebben fér hozzá legfőbb kereskedelmi partnerének, az Egyesült Államoknak a piacához, amit a hazai kereslet élénkülése tudna ellensúlyozni.
Kína gazdasága minden oldalról nyomás alatt van
– értékelt a Reutersnek a HSBC Ázsiával foglalkozó vezető közgazdásza, Fred Neumann. "Az elmúlt negyedévekben a növekedést támogató erős exportnövekedés a következő évben nehezen lesz fenntartható, még akkor is, ha az amerikai importvámok végül a vártnál alacsonyabbak lettek. Ezért a belföldi keresletnek kell pótolnia a kiesést, de további jelentős ösztönző intézkedések nélkül nehéz lesz megfordítani a beruházások és a fogyasztás közelmúltbeli lassulását."
A fogyasztás azonban nem ad sok okot derűlátásra: a kiskereskedelmi forgalom októberben mindössze 2,9%-kal nőtt, és ezzel már ötödik hónapja lassul.
Pedig az áruházak mindent bevetettek: a Szinglik Napja keretében többhetes akciókat indítottak, de ezzel sem tudták érdemben feltornázni a fogyasztási aktivitást, ami azt mutatja, hogy a háztartások továbbra is óvatosak a költekezéssel.

A munkaerőpiac továbbra is feszült: a városi munkanélküliség ugyan minimálisan 5,1%-ra csökkent, de a hitelkereslet gyengesége és az új hitelek vártnál alacsonyabb szintje azt jelzi, hogy a vállalatok és háztartások bizalma még nem állt helyre. A kormány 500 milliárd jüanos új finanszírozási eszköze eddig nem hozott számottevő beruházásélénkülést.
A külső környezet is nehézkessé vált. Bár Donald Trump és Hszi Csin-ping októberi megállapodása átmenetileg enyhítheti az amerikai–kínai kereskedelmi feszültségeket,
az export októberi csökkenése rávilágít arra, hogy a kínai gyártók egyre nehezebben találnak nyereséges piacokat.
A globális kereslet gyengülése mellett a hazai kereslet visszaesése is erősen korlátozza a kilábalási lehetőségeket.
A szakértők szerint a strukturális problémák — a lakossági fogyasztás alacsony aránya, a magas helyi kormányzati adósságok és a mélyülő ingatlanválság — továbbra is fékezik a növekedést. Bár a kormány szeptember vége óta már 1000 milliárd jüan értékű új stimuluscsomagot hagyott jóvá, a hatás még nem igazán mutatkozott meg. A jegybank pedig jelezte, hogy nem tervezi a közeljövőben a monetáris lazítás felgyorsítását.
Összeomlásról azért egyáltalán nem beszélhetünk.
A legtöbb elemző ennek úgy véli, hogy a 2025-re kitűzött, körülbelül 5%-os növekedési célt Kína különösebb plusz intézkedések nélkül is elérheti
– részben az alacsony bázisnak, részben az exportkilátások esetleges javulásának köszönhetően. Ez azonban azt is jelenti, hogy Peking egyelőre nem kész elkötelezni magát újabb, kiterjedt gazdaságélénkítő programok mellett.
A kínai gazdaság növekedési lendülete tehát széles körben csökkent: a beruházások, a fogyasztás és az ipari teljesítmény bővülése egyaránt lassul. A kilátások sok bizonytalanságot hordoznak, és egyre nyilvánvalóbb, hogy
a növekedés fenntartásához a jelenlegi ciklikus beavatkozások mellett mélyreható, szerkezeti reformok is szükségesek lesznek.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Amerika döntött: mehetnek a fegyverek a feszült térségbe, Pekingben ennek nem fognak örülni
Kulcsfontosságú lehet a lépés.
Bejelentette Zelenszkij: kilőtték a Hosszú Neptunt - Szétbombázták Oroszországot
Élesben használták a fegyvert.
Lépésről lépésre leírta Trump volt tanácsadója: így nyerhetné meg Amerika a háborút – "Nem színjáték kell!"
"Ezt az esélyt nem szabad elszalasztani".
Minden oldalról nyomás alatt Kína gazdasága, évtizedes modell kapott léket
Friss adatok érkeztek az ázsiai óriástól.
A repedések megjelentek, valami készül a piacokon - Meddig tarthat az esés?
Mutatjuk az okokat, és hogy meddig mehet még a lejtmenet.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


