Előfizetői tartalom

Kiadták a riasztásokat a hétvégére: az időjárás-előrejelzés szerint errefelé kell további havazásra készülni

Portfolio
A hazánkat elérő fagyos légtömegek csütörtök éjjel megtették a hatásukat: az eddigi tél leghidegebb reggelén vagyunk túl, az észak-magyarországi régiókban -20 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint pénteken újabb csapadékzóna éri el hazánkat, amely főleg a nyugati, dél-nyugati országrészben okoz majd kisebb részben havazást, nagyobb részben pedig ónos esőt. Utóbbi miatt több megyében másod, illetve harmafokú riasztás van érvényben péntekre. A hétvége folyamán a korábbiakhoz hasonló, alacsony hőmérsékletre kell készülni, miközben az ország döntő részén marad a felhős idő. Csapadékra, havazásra a hétvégén elszórtan van esély.

Ahogy arról reggel beszámoltunk, pénteken különösen hideg reggelre ébredtünk. A reggeli órákban az ország keleti felén, nagyobb területen -15 Celsius-fok körüli, illetve az alatti minimum hőmérsékletet mérhettünk, emellett az északi határszélen helyenként -20 fok alatti minimumok is előfordultak, északon a határ közelében -25 Celsius-fokot is mértek. A hétfő óta tartó...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés