A szlovén kabinet csütörtökön zöld utat adott annak, hogy
törvénytervezet készüljön a 16 év alattiak közösségi médiához való hozzáférésének szigorításáról.
Matej Arcon miniszterelnök-helyettes kiemelte: a kezdeményezést az oktatási tárca vezeti, a javaslatok kidolgozásába iparági szakértők és a digitális átalakításért felelős minisztérium is bekapcsolódik az intézkedések elfogadása előtt.
Arcon szerint a gyermekek és a 16 év alatti fiatalok közösségimédia-használatának negatív hatásait megelőzni kívánó jogszabály előkészítését más országok hasonló lépései inspirálták.
A kormány a tartalommegosztással foglalkozó közösségi platformok szabályozását tervezi, és egyelőre a 16 éven aluliak hozzáférésének korlátozását célozza - mondta, megnevezve egyebek mellett a TikTokot és a Snapchatet. Hozzátette: a jogszabályi keretet szakértői véleményekkel egészítik ki, és előkészítik a hálózatok korlátozásának jogalapját a gyermekek és fiatalok védelme érdekében.
A 16 éven aluliakra vonatkozó közösségimédia-tilalom decemberi ausztráliai bevezetése nyomán Európában több országában erősödött a hasonló lépések iránti igény.
Franciaország, Dánia és Görögország konkrét intézkedésekkel jár az élen, Spanyolország és Portugália pedig ezen a héten jelentett be életkori korlátozásokat.
Uniós szinten is megjelentek a szigorúbb felügyeletre és korlátozásokra irányuló felhívások. Az Európai Parlament tavaly novemberben elfogadott, nem kötelező erejű állásfoglalásában a közösségi média, a videómegosztó platformok és a mesterségesintelligencia-eszközök önálló használatára 16 éves korhatár bevezetését szorgalmazta, a 13-16 évesek számára szülői vagy gondviselői hozzájárulással.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavaly szeptemberben szintén egy uniós szintű korhatár megfontolását sürgette, és szakértői testület felállítását jelentette be további javaslatok kidolgozására - emlékeztetett a szlovén média.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Eljött az igazság pillanata: most kiderül, mennyire lehet bátor az MNB
Csütörtök reggel jön a kulcsfontosságú adat.
Egyetlen AI-bejelentés mélybe küldte a legnagyobb pénzügyi tanácsadókat
Egyre jobban látszik a mesterséges intelligencia felforgató ereje.
Kiderült: hatalmas bejelentésre készül Zelenszkij elnök - Hamarosan végleg eldől Ukrajna sorsa
Hamarosan eldől, sikerül-e békét kötni az oroszokkal és az is, hogy milyen áron.
Kiderült: tovább ömlenek az amerikai fegyverek Ukrajnába - Ez pedig három rejtélyes szereplőnek köszönhető
Részletek jöttek a NATO-tól.
Szabadságharc az Nvidia ellen: már a TikTok is saját AI-chipet fejleszt
Még idén 100 ezer darabot akarnak legyártani.
Tombol a Kreml: egyszerűen elfogadhatatlan, amit Donald Trump tett!
Az amerikai elnök odalépett az oroszoknak, Moszkva nagyon nem örül.
Sötét jövőre számítanak a magyar dolgozók - Alig nőnek idén a bérek?
Itt a kutatás, amit nagyon vártak a cégek és a dolgozók is.
Nagyon hiányoznak az EU-pénzek a magyar gazdaságból, de egy nagy hiba van a számításokban
Mennyire magyarázzák a magyar gazdaság stagnálását az elmaradó uniós támogatások?
A pénzügyi nihilizmus a legrosszabbkor üti fel a fejét
"Az értelmetlen tartalékképzés helyett csak élvezd a játékot, amíg van zsetonod" - jött a tanács még a londoni befektetési bankártól is. Ez a pénzügyi nihilizmus,... The post A pénzügyi
Lehet előnyben a kisbefektető a profikkal szemben?
Ugyan a professzionális befektetők előnyt élveznek a lakossági kereskedőkkel szemben, a hosszú távú gondolkodás esetében a profik keze sokszor meg lehet kötve. Ez tovább erősíti... The post
Jövedelemletiltás - derült égből villámcsapás?
A jövedelemletiltás az egyik leggyakoribb végrehajtási forma Magyarországon, mégis rengeteg félreértés övezi. Mi a megoldás és milyen jogorvoslatok léteznek? Cikkünkben közérthetően bemu
Comcast Corporation - elemzés
Január végére vártam egy osztalékemelést a Comcasttól, de nem emelt. Előtte viszont kaptam a meglévő részvények mellé Versant Media részvényeket, 25 CCSA után egy VSNT-t. A Versant részvé
15 milliárd dollár rohan a füvön
Több tízezer honfitársunk virrasztja át a vasárnap éjszakát, vagy kel fel vállalhatatlan időben, hogy élőben lássa, ahogy bő 15 milliárd dollárnyi csapat dobálja a tojáslabdát.... The pos
Áfa levonási jog: a Kúria felülvizsgálta korábbi álláspontját
A magyar bírósági gyakorlat az áfa-levonási jog vitáiban hosszú ideig viszonylag stabil elvre épült: a levonás alapja csak tartalmilag hiteles számla lehet, és minden ügylet során vizsgálni
United Parcel Service, Inc. - elemzés
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változatlanul hagyta az 1,64 dolláros osztalékot. Visszanéztem 15 évet, mindig január végén, fe
4,8% napi kamat lekötés nélkül? Így dolgozik a pénzed a Gránit Prémium számlán
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak "várakozna", hanem minden egyes nap kamatot termelne - úgy, hogy közben bármikor szabadon hozzáférsz? A Gránit Bank Prémium számlacsomagjá
Túlhúzták a forintot, vagy van még benne erő?
Hol áll meg az árfolyam?
Miért fontos még mindig a gazdaság növekedése egy országnak?
És lehet-e beszélni GDP nélkül sikeres gazdaságpolitikáról?
Lemészárolták a kriptókat és az ezüstöt, mi jöhet most?
Csúnya esések, kitört a pánik.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?


