A Star Trek kapitánya is új Brexit-népszavazásért kampányol

MTI
2018. április 16. 07:38    
nyomtatás
 
Új kampányszervezet alakult vasárnap Londonban színészek, ismert közéleti személyiségek, politikusok és üzleti vezetők részvételével annak kiharcolására, hogy népszavazás dönthessen a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.


A People's Vote - a Nép szavazata - nevű csoport vasárnap este tartott kampányindító nagygyűlésén a szervezők szerint legalább 1200-an vettek részt, köztük mindkét nagy parlamenti erő, a kormányzó Konzervatív Párt és az ellenzéki Munkáspárt több alsóházi képviselője.

A főszervező, az X-Men és a Star Trek sorozatokból is világszerte ismert színész, Sir Patrick Stewart a The Independent című brit hírportálon vasárnap megjelent, a kampánycsoport megalakulása elé időzített cikkében azt írta: 1940-ben született, és a háború súlyos sebeit viselő Nagy-Britanniában nőtt fel. Ezért élete legboldogabb napja 1973. január 1. volt, amikor Nagy-Britannia belépett az akkori Európai Gazdasági Közösségbe, mert akkor érezte először úgy, hogy a két világháború brutalitása soha nem ismétlődhet meg.

Sir Patrick szerint a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott - a kilépést pártolók által szűk, 51,9 százalékos többséggel megnyert - népszavazás óta sokan, köztük a konzervatív párti brit kormány is összehangolt erőfeszítéseket tesznek a Brexitről folyó vita elhallgattatására, "azt mondogatják, hogy a Brexit-folyamat visszafordíthatatlan, és senkinek nem kell aggódnia a költségek, a kilépés bonyolult mivolta, a megszegett ígéretek miatt".

"Erre mondjuk, hogy ez így nem jó, hazánk jövője a tét, és nem fogunk ölbe tett kézzel ülni. Ha kilépünk az EU-ból, a Brexit évtizedekre átformálja az ország jövőjét, és ezért akarjuk, hogy a nép voksa döntsön a végleges (kilépési) megállapodásról" - áll Sir Patrick Stewart vasárnapi programadó írásában.

A vasárnap esti alakuló nagygyűlésen ő is, és sok más résztvevő is hangsúlyozta, hogy nem a brit EU-tagságról akarnak újabb népszavazást, hanem a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről.

Theresa May brit miniszterelnök tavaly március 29-én jelentette be, hogy aktiválta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely a kilépési folyamatot szabályozza. A cikkely alapján - hacsak a kilépési szerződés korábbi dátumot nem állapít meg, de ezzel sem Londonban, sem Brüsszelben nem számolnak reális lehetőségként - az Egyesült Királyság EU-tagsága az aktiválás bejelentése után két évvel, vagyis 2019. március 29-én éjfélkor mindenképpen megszűnik, akkor is, ha addig nem születik megállapodás a távozás feltételrendszeréről.

A legfrissebb felmérések szerint ugyanakkor mérhető valamelyes eltolódás azok javára, akik hibának tartják az EU-tagságról rendezett 2016-os referendum eredményét. A legnagyobb brit közvélemény-kutató, a YouGov legutóbbi átfogó vizsgálata kimutatta, hogy jelenleg a brit választók 45 százaléka tartja rossz döntésnek a kilépést az EU-ból, 42 százalék helyesli.

A YouGov szakértői hangsúlyozták, hogy tavaly óta enyhe ütemben, de egyértelműen növekszik a Brexitet hibának tekintők tábora.

A jelenlegi konzervatív párti brit kormány azonban mereven elveti bármiféle újabb népszavazás gondolatát. Hivatalosan a Munkáspárt jelenlegi vezetése sem támogatja az erre irányuló kezdeményezéseket, jóllehet a párt korábbi vezetője, Tony Blair volt miniszterelnök szintén kampányt folytat annak eléréséért, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről ismét a választók mondhassanak véleményt.

Blairt e törekvésében támogatja közvetlen hivatali elődje, Sir John Major volt konzervatív párti kormányfő is.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Portfólió menedzser
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium