Először ismerték el: életük végéig adómentességet kaphatnak a háromgyerekes nők

2018. november 8. 09:23    
nyomtatás
 
Először ismerte el kormányzati illetékes azt, hogy létezik egy olyan kormányzati elképzelés, amely szerint a három- vagy annál több gyermekes édesanyák élethossziglan tartó mentességet kapnának a személyi jövedelemadó megfizetése alól - írja a Magyar Idők egy tegnapi sajtórendezvény alapján. Az intézkedésről először szintén a lap írt egy hónapja, és mintegy 170 ezer anyát érintene, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma a költségvetési következményekről még nem egyeztetett a Pénzügyminisztériummal.


A minap elindult nemzeti konzultáció negyedik kérdése is tartalmazza már azt a felvetést, hogy a legalább három gyermeket felnevelő és emellett munkát is végző édesanyák erőfeszítéseit valamilyen élethosszig tartó támogatással ismerjék el. Emellett az ötödik kérdés a legalább négy gyermeket nevelő édesanyáknál a főállású anyaság intézményének elismerését is feszegeti.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára egy tegnapi sajtórendezvényen mindkét témáról beszélt és azt mondta:

jó néhány, a kormány által egyébként is tervezett lépés szerepel a konzultációs kérdések között és ezek közé tartozik a fiatalok életkezdési lehetőségét segítő speciális hitel is (a konzultáció 5-10 milliós kamatmentes hitelt említ lehetőségként).


A helyettes államtitkár az élethosszig tartó szja-mentesség fontolgatása mellett azt is jelezte, hogy a valós főállású anyaság bevezetését is fontolgatja a kormányzat a négy- vagy több gyermekes családokban élő édesanyáknak és mindezekről a tervek már el is készültek.

Az élethosszig tartó szja-mentesség kapcsán Beneda Attila azt mondta: az intézkedés tényleges költségvonzatáról a Pénzügyminisztériummal még nem egyeztettek, ám az nagyon fontos, értékalapú segítése lenne a nagycsaládosoknak. Ha a gazdasági helyzet engedi, s most úgy látjuk, hogy engedi, akkor a bevezetését meg fogjuk oldani - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Érdekes, hogy egy ilyen horderejű költségvetési tétel bejelentése/belengetése esetén a javaslatot kidolgozó minisztérium nem egyeztet előzetesen a költségvetésért felelős Pénzügyminisztériummal. Ahogy legutóbbi elemzésünkben ezzel kapcsolatban rámutattunk: nem mindegy, hogy a rendszert hogyan vezetik be. Ha az szja-mentességet "nem felmenő" rendszerben vezetik be, hanem minden olyan nőt megillet, akik már most három gyereket nevelnek, vagy neveltek a múltban, akkor annak demográfiailag jelentős hatása nem lesz, viszont komoly mértékben megterheli a büdzsét, így a végső, népesedési célokkal való összeegyeztethetősége is megkérdőjeleződik.


Címlapkép forrása: MTI Fotó Komka Péter

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium