Lengyelország beveti a magyarok szuperfegyverét

2018. április 17. 08:49  english version   
nyomtatás
 
Lengyelország azt tervezi, hogy a kis- és közepes vállalatok társasági adóját 15 százalékról 9 százalékra csökkenti - számolt be róla a PAP lengyel hírügynökség. Ezzel a lengyel adókulcs megegyezne a magyarra, így élénkülhetne a verseny az új beruházásokért, bár nálunk már egységesen minden cég 9%-os adót fizet csak.


Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ambiciózus költségvetési csomagot jelentett be, melynek részleteiről Marek Suski, a miniszterelnök politikai kabinetjének vezetője beszélt. Elmondása szerint a kormány áfacsalás elleni küzdelme mintegy 40 milliárd zlotyt (közel 10 milliárd euró) hozott már éves szinten, ennek szétosztásáról született most döntés.

Morawiecki a csomag keretében jelentette be a hétvégén a kkv-k társasági adójának 15-ről 9 százalékra csökkentését, ezzel a magyarral holtversenyben a legalacsonyabb adókulcsot vezetik be a lengyelek az EU-ban. Az adókulcs mellett a szociális hozzájárulást is csökkentik a kisvállalatok esetében.

A kormány emellett indít egy 23 milliárd zlotys programot, melynek keretében az idősek életkörülményein próbálnak javítani. Ezen felül egy 5 milliárd zlotys terv készül helyi utak felújítására, illetve a családok beiskolázási költségeit is igyekszik enyhíteni a lengyel kormány azzal, hogy minden 18 év alatt gyermek után 300 zlotyt (mintegy 22 ezer forint) ad az iskolaév kezdete előtt.

Gazdasági szempontból a társasági adókulcs csökkentése a legjelentősebb lépés, bár az új 9%-os kulcs egyelőre csak a kkv-kre fog vonatkozni. Első lépésben azonban ez Magyarországon is így volt, hogy az 500 millió forintos árbevétel alatti részre csökkent az adó, majd azt terjesztették ki. A lengyel lépéssel tovább élesedhet a verseny Közép-Európában a külföldi beruházásokért, a jelek szerint Varsó felveszi a magyar kormány által odadobott kesztyűt.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 



hirdetés
Állásajánlatok
Portfólió menedzser
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium