Az euró jövője - Már csak ez hiányzik nekünk!

Vojnits Tamás
2018. július 14. 10:59    
nyomtatás
 
Miért politikai és nem szakmai döntés az euró bevezetése? Mennyit számít a történelem? Miért vonakodnak egyes országok bevezetni az eurót, míg mások alig várják, hogy bevezethessék? Melyek az euró bevezetése mellett szóló érvek? Hogy lesznek itt reformok, ha már a bankunió tervezete is a határokat feszegeti? Csak sokkal több pénzzel és nagyobb nemzetállami szintű autonómiával fog működni!



A legnagyobb kísérlet

 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő oldal  >

Az eurót túlzás nélkül tekinthetjük az évszázad egyik legnagyobb közgazdasági kísérletének. Milton Friedman, a monetarizmus atyja egyenesen őrült kísérletnek nevezte. Egy 1997-ben tartott előadásában a Nobel-díjas közgazdász arról beszélt, hogy szerinte az EU eltévesztette a sorrendet, mert először belső problémáinak megoldására kellene koncentrálnia, és azt fejtegette, hogy az euró katasztrofális helyzetbe sodorhatja az uniót. Az elmúlt két évtized válságait átélve a neves közgazdász vészjósló szavai ma már jövendőmondásként visszhangoznak.

De vajon mit tartogat a jövő a közös pénzt már használó, és mit, a saját nemzeti valutájukat mindeddig megtartó tagországok számára? Egyáltalán, túléli az euróövezet a viharokat, illetve mi biztosíthatná az euró jövőjét? Ezek a kérdések jó ideje napirenden vannak, és az olaszországi választások óta ismét reflektorfénybe kerültek. A jelek egyelőre arra utalnak, hogy a pár hónappal ezelőtti, akkor még látszólag nagy nekibuzdulásból vajmi kevés, és az is csak a vártnál lassabban fog megvalósulni.

Ezt a kérdéskört ebben a cikkben elsősorban a saját nemzeti valutájukat mindeddig megtartó kelet-európai országok szemszögéből vizsgálom, de a valutaunió jövőjét firtató általános érvényű megállapításokat is fogok tenni.

A gondolatmenet a következő. Történelmileg úgy alakult, hogy az euró jövője az egész európai integráció jövőjének záloga lehet. Az európai monetáris integráció félbemaradt politikai-gazdasági kezdeményezés. Az EU-hoz a 2000-es években csatlakozott országok nem sietnek az euró bevezetésével - kezdetben nem tudták, később meg nem akarták. A válság kiélezte a közös monetáris politika hátulütőit, és az eurót használó országok válságkezelése során szerzett tapasztalatok újabb kérdőjeleket vetettek fel, ezért az euró bevezetését a gazdasági-pénzügyi integráltság jelenleginél magasabb szintjén érdemes fontolgatni. Közben az egész kérdés dinamikában van. A monetáris unió napirenden lévő reformja megkerülhetetlenné teszi az egész integráció működését meghatározó kérdések felvetését; ezáltal lehetőséget kínál arra, hogy az eurót még nem használó tagországok is hatást gyakoroljanak a monetáris unió jövőjére. Az előbbiek miatt elsietni semmiképpen sem érdemes a jelenleg satuban formálódó eurózónába való belépést, azonban jó lenne minél határozottabban bekapcsolódni a közös pénz reformjának alakításába, hogy mire odaérünk, megfontolásra érdemes alternatívát kínáljon.


Ez a cikk folytatódik:

1. A legnagyobb kísérlet
2. Miért fontos politikai döntés az euróra való áttérés?
3. Befejezetlen műalkotás, csökkenő vonzerő
4. Optimálisabb lett az euróövezet?
5. Az egyensúlytalanságok örökérvényűsége
6. Az euró két nehezen számszerűsíthető előnye
7. Merre tovább, euró?
8. Közös akarat vagy felvilágosult abszolutizmus?
9. Aktív kivárás - addig kell alakítani, amíg lehet
 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő oldal  >

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium