Előfizetői tartalom

Az ország, ahol 50 millió lakás áll üresen - Ebből még nagy baja lehet az egész világnak

Portfolio
Több mint 50 millió lakás állhat üresen a kínai városokban, ami a teljes állomány mintegy 22%-át teszi ki - írja a Bloomberg Gan Li, a kínai Southwestern University of Finance and Economics egyetem professzorának hamarosan megjelenő tanulmányára hivatkozva. Az üresen álló lakások nagy részét befektetési céllal vásárolt lakások teszik ki, ami komoly problémát jelent: egyrészt nagyon megnehezíti a fiatalok számára az első otthonhoz való hozzájutást (hiszen az árak is elszálltak a befektetési célú felvásárlások miatt), másrészt viszont, ha megfordul a piac, és az árak csökkenésétől tartva önteni kezdik a piacra a befektetők az ingatlanokat, az megroppanthatja a kínai gazdaságot. Ennek következményeit az egész világgazdaság megsínylené.

Gan Li felelős annak az átfogó kínai ingatlanpiaci tanulmánynak az elkészítéséért, amely hamarosan publikálásra kerül, a Bloombergnek nyilatkozva azonban elárult néhány részletet a kutatás eredményeiből. A professzor elmondása szerint még végső simításokat végeznek az adatokon, az azonban kijelenthető, hogytöbb mint 50 millió városi lakás állhat üresen, ami a teljes...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés