Az USA most próbálja tisztázni, miről állapodtak meg Észak-Koreával

MTI
2018. június 14. 07:13    
nyomtatás
 
Addig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön Szöulban, dél-koreai és japán kollégáját tájékoztatva az amerikai elnök és az észak-koreai vezető minapi szingapúri csúcstalálkozójáról.


Pompeo cáfolta az észak-koreai hivatalos média azon állítását, amely szerint Donald Trump és Kim Dzsong Un a két ország közötti megbékélés lépéseinek fokozatos és egyidejű végrehajtásában állapodott meg.

Ezt a phenjani állítást úgy értelmezték azóta, hogy Washington engedményt ad minden észak-koreai lépésre, pedig az Egyesült Államok mindig ragaszkodott ahhoz, hogy Észak-Koreának előbb teljesen, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul le kell szerelnie atomfegyvereit - magyarázta az amerikai külügyminiszter. Trump elnök egyértelműen elmondta ezt Kim Dzsong Unnak - tette hozzá.

Pompeo szerint az amerikai elnök "teljesen komolyan" jelentette azt ki egy Twitter-üzenetében, miután Szingapúrból hazaérkezett, hogy Észak-Korea többé nem jelent nukleáris fenyegetést.

"Mindenki sokkal nagyobb biztonságban érezheti magát most, mint amikor átvettem a hivatalomat. Obama elnök azt mondta, hogy Észak-Korea a legnagyobb és legveszélyesebb problémánk. Már nem az, aludjanak jól éjszaka!" - írta Trump akkor.

Pompeo Mun Dzse In dél-koreai elnökkel is találkozott csütörtökön Szöulban, mielőtt hármas találkozóra ült össze Kang Kjung Vha dél-koreai és Kono Taro japán külügyminiszterrel. Mun Dzse In nagy sikerként értékelte a szingapúri csúcstalálkozót, bár hozzátette, hogy "nagyon ellentmondásosan értelmezhetők az eredményei".

Ezzel feltehetőleg arra utalt, hogy Trump tett egy olyan ígéretet Kim Dzsong Unnak, hogy addig nem lesz amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat, amíg tartanak az amerikai-észak-koreai tárgyalások - írta az AP hírügynökség.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium