Bulgária tényleg bejelentkezett az eurózónába

MTI, Portfolio
2018. június 13. 08:51    
nyomtatás
 
Bulgária egy éven belül csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és a bankunióhoz - jelentette be Vladiszlav Goranov bolgár pénzügyminiszter.


Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) is figyelmeztette korábban Bulgáriát arra, hogy először a bankunióhoz kell csatlakoznia és ezzel vezető bankjait az EKB ellenőrzése alá helyeznie, és csak ezután kellene belépni az ERM-2 árfolyamrendszerbe. A bolgár pénzügyminiszter szerint az egyik nem feltétele a másiknak, de a mostani bejelentés alapján a vitának nincs is sok értelme, mert Bulgária mindkét intézményhez csatlakozik.

Vladiszlav Goranov nem fogalmazott egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy Bulgária az eredeti terveknek megfelelően június végéig csatlakozik-e az ERM-2-höz. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a következő napokban tárgyalnak az EKB illetékeseivel.

Ha Bulgária néhány héten belül csatlakozik az ERM-2-höz, akkor az euróbevezetés lehetősége belátható közelségbe kerülne. A belépés után két éven keresztül kell az árfolyam-stabilitást igazolni, így elvileg 2020 nyarának elején döntés születhet egy 2021-es csatlakozásról. Ha azonban néhány hónapot csúszna az ERM-2-belépése, akkor már csak a 2022 lenne a reális euróbevezetési időpont.


Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát, a pénzügyminiszter szerint az ország erős gazdasági fundamentumokkal rendelkezik, amelyek mindegyike megfelel az euróövezeti tagság feltételeinek.

Bulgária államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa. Elemzők szerint az EU döntéshozói közül néhányat aggaszt ugyanakkor, hogy Bulgária az egyik legszegényebb a 28 tagország között. A korrupció szintje is elég magas, és lehet találni még néhány olyan problémát, ami rizikóssá teszi az euróbevezetést.

Az euróövezeti belépés előtt két évig kötelező ERM-2 árfolyamrendszerben egy valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapított sáv középre kerül. Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak, és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére van szükség.

A valutatanácsot használó országoknál az ERM-2-höz csatlakozás egyszerűbb lehet, hiszen már eleve nagyon rögzített árfolyamrendszerről van szó. A balti országok tapasztalatai alapján elképzelhető, hogy Bulgária ki sem lép az erős rögzítésből.



A címlapkép forrása: Daniel ROLAND / AFP

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium