Nyomoz a rendőrség az egyik legnagyobb őssejt banknál

2019. július 14. 06:43    
nyomtatás
 
Nyomoz a rendőrség az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknál - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság szombat este az MTI-nek.


A CryoSave már hetek óta elérhetetlen, pedig a svájci anyavállalat még most is a magyar ügyfélszolgálathoz küldi az ügyfeleket. Az érintett szülők nem tudják mit csináljanak, van, aki már be sem merte fizetni a tárolási díj esedékes részletét, így viszont elveszítheti az eddig befizetett pénzét és a gyermeke őssejtjét is - közölte az RTL Klub.

A rendőrség erre reagálva az MTI-vel ismertette: az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.


A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad - tették hozzá.

Az Index június végén írta meg, hogy elérhetetlenné vált az egyik legnagyobb magyar őssejtbank. A központi számuk ki van kapcsolva, de az értékesítőik telefonszámai sem működnek már az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknak, a CryoSave nevű cégnek, így a klienseik sem érik el a céget. A társaság azt vállalta, hogy megőrzi ügyfelei köldökzsinórvér és köldökzsinór-szövetét 385 ezer és 595 ezer forintért - attól függően, hogy alap-vagy kombinált szolgáltatást vesznek-e igénybe. Sokan havi díjat fizetnek a szolgáltatásért, az 18-52 ezer forint között van - írta a portál.

Ezt követően az InfoRádió arról számolt be a svájci központtól kapott információk alapján, hogy két-három hét múlva helyreáll a szolgáltatás. A svájci ügyfélszolgálat szerint csak meghibásodás miatt nem válaszolnak a megkeresésekre, a mintákat pedig továbbra is Magyarországon tárolják. A cég által küldött levél szerint azonban az őssejteket Belgiumban és Genfben dolgozzák fel. Az InfoRádió elérte a CryoSave svájci ügyfélszolgálatát, ahol azt mondták, a magyar cég irodájával akadtak gondok, ezért bezárt. "Minden rendben, csak az irodával vannak gondok, egy meghibásodás miatt nem tudunk e-maileket és telefonokat fogadni, dolgozunk a hiba elhárításán. Két-három héten belül pedig ismét elérhető lesz a budapesti irodánk" - fogalmazott az alkalmazott.

Az Index érdeklődése után azonban az ügyfelek egy olyan tájékoztatólevelet kaptak, ami szerint az őssejteket a Belgiumban és Genfben található laboratóriumaikban dolgozzák fel. Azt is közölték, hogy megállapodást kötöttek a közegészségügyi hatóságok által is hivatalosan elismert varsói PBKM nevű vállalattal, amely laboratóriumot üzemeltet és hosszútávú tárolási szolgáltatást kínál.

A panaszos ügyfelek a felügyeleti szervekhez, az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordulhatnak. Ha az őssejtbank a mintákat nem adja ki, az bűncselekménynek minősül.

A címlapkép forrása: MTI/Balog Zoltán

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő-újságíró
Sales representative
Befektetési tanácsadó
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium