Kína begyújtotta a rakétákat - Dübörög a gazdasága

MTI
2018. január 14. 13:05    
nyomtatás
 
A kormány által tervezett 6,5 százalék helyett 6,9 százalék is lehet Kína 2017-es gazdasági növekedése a China Center for International Economic Exchanges gazdaságkutató intézet prognózisa szerint.



Az első és a második negyedévben a kínai bruttó hazai termék (GDP) évi 6,9 százalékkal nőtt, a harmadik negyedévben pedig 6,8 százalékra csökkent a növekedési ütem. Az összevont három negyedév növekedési üteme az előző évi azonos időszakhoz képest 6,9 százalék volt.

Az intézet közgazdásza Hszü Hung-caj (Xu Hongcai) rámutatott: a külkereskedelmi forgalom fellendült tavaly, a lakossági fogyasztás a korábbi magas szinten tartotta magát és jelentősen megerősödött a fejlett technológiai ágazatok teljesítménye.

A kínai vámhivatal pénteki jelentése szerint a külkereskedelmi forgalom két év csökkenés után tavaly 14,2 százalékkal nőtt.

A kínai nemzeti statisztikai hivatal, az NBS elnöke szombaton egy pekingi gazdasági konferencián kijelentette, hogy "a vártnál lényegesen jobban teljesített tavaly a gazdaság".

Az NBS a héten csütörtökön teszi közzé a főbb makrogazdasági mutatókat, a negyedik negyedévi és éves GDP-növekedés, a decemberi ipari termelést, a decemberi tőkeberuházásokat, a decemberi kiskereskedelmi forgalmat és az urbánus centrumokban az ingatlanárak alakulását.

A Világbank a külkereskedelmi forgalom és a lakossági fogyasztás növekedésére hivatkozva legutóbbi prognózisában 6,8 százalékra emelte 2017-es kínai GDP-növekedési előrejelzését az októberi előrejelzésében kilátásba helyezett 6,7 százalékról. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig 6,8 százalékos 2017-es kínai GDP-növekedéssel számol.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Elemző
Szerkesztő - újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium