Több tízezer pilóta hiányzik

MTI
2018. október 8. 07:20    
nyomtatás
 
A munkaerőhiány nem csak magyar jelenség, a nemzetközi polgári légiközlekedési társaságoknál már több tízezernyi pilóta hiányzik - írta a Népszava hétfőn.


A cikk szerint az egyik legnagyobb charter-légitársaság 100, a Ryanair pedig akár 500 pilótát is azonnal felvenne, de például a kínai polgári légi közlekedésből 100 ezren hiányoznak.

Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke, aki egy szlovák légitársasággal repül, a lapnak elmondta, hogy az Egyesült Államokban már több repülőtársaság is kénytelen volt csődöt jelenteni azért, mert nem volt a működéséhez elegendő számú pilótája, és európai, ázsiai versenytársak sincsenek könnyebb helyzetben. Úgy vélte, jövőre még égetőbb lesz a pilótahiány, ami akár az iparág fejlődését is korlátozhatja, lefékezheti.

A cikk szerint a recesszió sújtotta iparágban évekig a cégek nem sokat törődtek a pilóta-utánpótlással, így mára szinte lasszóval fogják a képzett szakembereket, és erőltetett ütemben láttak hozzá az újak betanításához.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium