Szlovéniában megszületett a megállapodás egy kisebbségi kormány létrehozásáról

MTI
2018. augusztus 10. 19:42    
nyomtatás
 
Megszületett pénteken a megállapodás Szlovéniában egy kisebbségi kormány létrehozásáról, amely külső támogatással működhet, s amelyről a parlament jövő pénteken szavaz - közölte a helyi sajtó.


A parlamentbe jutott öt baloldali párt, a június 3-i szlovéniai választásokon a második legtöbb szavazatot kapott Marjan Sarec Listája (LMS), a szociáldemokraták (SD), Miro Cerar ügyvivő kormányfő Modern Közép Pártja (SMC), Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártja (Stranka AB), a nyugdíjaspárt (DeSUS), valamint külső támogatóként a szélsőbaloldali Baloldal (Levica) párt hivatalosan is aláírta az együttműködésről szóló megállapodást. A Baloldal támogatja Marjan Sarec miniszterelnöki- és a szociáldemokraták elnökének, Dejan Zidannak a házelnöki jelölését is.

Sarec a sajtónak nyilatkozva kijelentette: elhárult minden akadály a kormányalakítás elől, a 90 fős parlamentben a baloldal 52 szavazattal rendelkezik.

Ezt megerősítette a Baloldal is, amely a külső támogatásról párton belüli szavazással döntött csütörtökön, habár akkor még feltételhez kötötte Sarec miniszterelnöki jelölését.

Luka Mesec, a Baloldal elnöke elmondta: a pártja által követelt, pénteken aláírt együttműködési megállapodásba bekerült, hogy részt vesznek a miniszterek jelölésében is. Nem titkolta, hogy van ellenvetésük néhány potenciális jelölttel, például Zdravko Pocivalcek jelenlegi ügyvivő igazságügyi miniszterrel szemben. A Baloldalnak nem lesznek miniszterei, de nem zárták ki annak lehetőségét, hogy államtitkárokat delegálhat a kormányba.

Mesec szerint az ellenzék egy része által támogatott kisebbségi kormány jó lehetőséget nyújt arra, hogy megszakadjon a hatalomgyakorlás eddigi módja, miszerint a fontos döntéseket zárt ajtók mögött hozzák meg.

"Most sokkal nyitottabban, átláthatóbban és kompromisszumkészebben kell a döntéseket meghozni, ami mindenki számára jobb lesz" - húzta alá.

A június eleji parlamenti választást a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) nyerte meg, 25 mandátumot szerezve, de nem tudott kormányt alakítani. Marjan Sarec balközép pártja szintén nem tudta biztosítani a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. Ezért Borut Pahor államfő a hivatalos választási eredmények közzététele utáni 30 napon belül kormányképes parlamenti többség hiányában nem tudott miniszterelnököt jelölni.

Július 28-tól ezért hivatalosan is megkezdődött a kormányalakítási tárgyalások második köre. Ebben a szakaszban az elnök mellett már a frakciók is javaslatot tehettek a miniszterelnök személyére, s ha ez sem járt volna sikerrel, a harmadik körben a képviselők, azaz pártjaik is jelölhettek volna, de ekkor már nem lett volna szükség a kormány megválasztásához abszolút többségre, elég lett volna a jelenlevők többségének támogatása.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium