vakcina
Globál

Az ország, ahol már látszik, mi lesz az oltásellenesség szomorú vége

Portfolio
Franciaország a világ egyik leginkább oltásellenes országa egy decemberben elvégzett nemzetközi kutatás szerint, és az oltási kampány számain már látszik is, hogy az ország lakosságának immunizálása nagyon lassan halad – írja a CNBC. Magyarországon folyamatosan nő az oltáspártiak aránya, de még csak a napokban értünk el arra a szintre, ahol a nemzetközi összehasonlításban oltásellenesnek számító franciák voltak december közepén.

Az Ipsos és a World Economic Forum közös, december 17 -20. között elvégzett kutatása szerint Franciaországban a lakosság mindössze 40 százaléka olttatná be magát, ezzel a vizsgált 15 ország közül a legalacsonyabb hajlandóságot mutatták ebben a felmérésben az oltásra. Kínában 80, az Egyesült Királyságban 77 százalék nyilatkozott úgy, hogy beadatná magának az oltóanyagot.

Franciaország terve az volt, hogy január végéig legalább 1 millió lakosát beoltja, ehhez képest keddig mindössze 190 ezer főt oltottak be, és az egymilliós cél várhatóan csak február végén teljesül majd. Az országban írásban kell nyilatkozni arról, hogy valaki kéri az oltást, ezt egyedül itt várják el a hatóságok, többek között az ilyen jellegű adminisztratív terhek miatt is sok kritika érte a lassan induló oltási programot.

Franciaországban a politikai intézetekbe és a tudósokba vetett bizalom egyaránt alacsony, ami nagyban magyarázza az oltásellenességet

– állítja a témával részletesen foglalkozó kutató, Antoine Bristielle. Franciaországban több nagy közegészségügyi botrány is volt korábban (egy véradással és a H1N1 oltással kapcsolatos botrány is volt), melyek sokat rontottak az egészségügy megítélésén. A közösségi médiában megjelenő félrevezető információk mellett az összeesküvés-elméletek is rontják a vakcinába vetett bizalmat. Ezen kívül azt is megfigyelték, a szélsőséges politikai nézeteket vallók körében is magasabb az oltásellenesség.

Magyarországon a Nézőpont friss kutatása szerint növekszik az oltáspártiak aránya, már ugyanannyian tervezik beadatni a koronavírus elleni vakcinát, mint amennyien nem (45-44 százalék). Feltételezhetően a vakcina magyarországi megjelenése és az első beoltottak pozitív tapasztalatai, valamint sok közéleti személy támogató nyilatkozata okozhatta a pozitív fordulatot – írta a Magyar Nemzet.

Ugyanakkor a december 28-ai héten, azaz bő egy héttel azután, hogy a Franciaországban is elvégzett Ipsos-WEF kutatás készült, itthon még csupán minden ötödik megkérdezett volt biztos benne, hogy beoltatná magát a KSH felmérése szerint. Vagyis akkor, amikor a franciákat oltásellenesnek kiáltották ki, nálunk még feleakkora sem volt az oltás beadni vágyók aránya, mint Franciországban. 

(CNBC)

A címlapkép forrása: Getty Images. 

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök felszólal a római parlament alsóházában
befektető befektetés terminál trader
europai parlament cimlap getty tobbszor 2000
ujgur tüntetés
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres
Online előadás
Hol fordul az árfolyam,vételi, eladási zónak.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus globalis terjedes mutans