orosz amerikai zászló
Globál

Orosz-amerikai csúcstalálkozó lesz Izlandon

MTI
Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a jövő héten kétoldalú találkozót tart Izlandon az Északi-sarkvidéki Tanács külügyminiszteri ülésének keretében - jelentette be szerdán a két külügyminisztérium.

Az orosz tárca közleménye szerint a két külügyminiszter szerdai telefonbeszélgetésében megállapodott, hogy május 20-án Reykjavíkban kétoldalú találkozót tartanak a nemzetközi tanácskozás szünetében. Megvitatták egy esetleges orosz-amerikai csúcstalálkozó lehetőségét is.

A telefonbeszélgetésben Moszkva szerint szó volt Észak-Koreáról, az iráni atomprogramról és a "stratégiai stabilitásról" is.

Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy az orosz és az amerikai diplomácia vezetője kétoldalú találkozót tart a jövő héten Izlandon.

Antony Blinken "megerősítette Joe Biden amerikai elnök eltökéltségét az amerikai állampolgárok védelmére és a határozott fellépésre az amerikai érdekek védelmében, válaszul az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek ártó orosz cselekedetekre" - fogalmazott közleményében az amerikai külügyminisztérium.

Blinken felszólította Oroszországot, hogy helyezze szabadlábra Paul Whelan és Trevor Reed amerikai állampolgárokat, akiket Washington szerint Moszkva jogtalanul tart fogva.

Az elmúlt években egyre romlott a kétoldalú viszony, miután  Washington a választásokba történt beavatkozással, kémkedéssel és kibertámadásokkal vádolta Moszkvát. A Biden-kormányzat áprilisban újabb szankciókat rendelt el Oroszországgal kapcsolatban álló jogi személyek ellen, és kiutasított hat orosz diplomatát. Moszkva hat amerikai diplomata kiutasításával és magas rangú amerikai tisztségviselők beutazásának tilalmával válaszolt.

A kölcsönös büntetőintézkedések ellenére a két ország tárgyalásokat folytat Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök egy harmadik országban, júniusban tartandó csúcstalálkozójának lehetőségéről.

GettyImages-1211246429 (10)
oltás igazolvány koronavíruscovid-19
röszke
mvm csoport
vlagyimir putyin
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Online előadás
Hol fordul az árfolyam, vételi, eladási zónák, piaci aktualitások.
vlagyimir putyin