Előfizetői tartalom

Felpörögtek az események Németországban - Laschet egyetlen reménysugarát Söder halványítja

Fordulatokban gazdag hét zajlott le Németországban, ahol megkezdődtek az első tárgyalások a választást megnyerő SPD, valamint az FDP és a Zöldek között egy lehetséges koalícióról. A pártok képviselői pozitívan nyilatkoztak az első egyeztetésről, azonban súlyos kompromisszumok megkötésére lesz szükség. Így, ha sikeresek is a tárgyalások, a folyamat még hetekig eltarthat. Mindeközben az uniópártok esetében egyre látványosabba széthúzás, amelyből a nagy taktikusként ismert Markus Söder profitálhat. Nagy kérdés továbbá, hogy ki vezeti majd a CDU-t abban az esetben, ha Armin Laschet valóban távozik a párt éléről.

A három tárgyaló párt, azaz a SPD, az FDP és a Zöldek ugyan sok ponton egyetértenek, amely például a társadalmi kérdéseket érinti, gazdasági szempontból azonban éles eltérések mutatkoznak közöttük. Éppen ezért számos kompromisszumot kell megkötni. A klímavédelmi és digitalizációs célok megvalósításához ugyanis pénzre van szükség, amelyet a Zöldek és az SPD adóemeléssel akart finanszírozni, ez azonban az FDP számára vörös vonal, ugyanúgy, mint az adósságfék lazítása.

Ennek fényében valószínű, hogy vagyonadó nem lesz, mivel azt amúgy is leszavazná a CDU-s többségű Bundesrat, azaz a parlament felsőháza, ahova a tartományok delegálnak tagokat. Ennek fejében az FDP akár hajlandó is lehet elfogadni Scholz fő ígéretét, a 12 eurós óránkénti minimálbért.

baerbock annalena
Annalena Baerbock, a német Zöldek társelnöke a Szabaddemokrata és a Német Szociáldemokrata Párttal a kormányalakításról folytatott berlini megbeszélésre érkezik 2021. október 7-én. Fotó MTI/AP/Steffi Loos

A klímakérdés kapcsán is megvalósulhat a konszenzus. Az FDP elvben nyitott arra, hogy egy állami alapot hozzanak létre, amely piaci szereplőknek adhatna kölcsön például klímavédelmi beruházások megvalósítására. Ez nem klasszikus adósság lenne, amelynek gondolatától az FDP irtózik, hanem sokkal inkább a jövő generációjába való befektetés egyik formája. Egy másik módszer lehet például az is, hogy kiterjesszék az adókedvezmények rendszerét kifejezetten olyan beruházásokra, amelyek a klímavédelmet szolgálják. Ez még össze is csenghetne az FDP adócsökkentési ígéreteivel. 

A cikkben többek közt az alábbi kérdések kerülnek kifejtésre

  • Mik a legújabb fejlemények a német választást követő koalíciós tárgyalások kapcsán?
  • Milyen kérdések mentén kell kompromisszumot kötniük a pártoknak?
  • Miért látható ekkora széthúzás az uniópártok esetében és miként profitálhat ebből Markus Söder?
  • Mi lesz Armin Laschet sorsa és kik a lehetséges utódjelöltek a CDU-n belül?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés