nemet kormany
Globál

Zöldre váltott a közlekedési lámpa: kiderült milyen irányt vesz Európa legerősebb gazdasága

Palkovics Máté
Ezekben a percekben zajlik az SPD, az FDP és a Zöldek közös sajtótájékoztatója Berlinben, amelyen a pártok bemutatják Németország új kormányának koalíciós szerződését. A megállapodást hosszú hetek egyeztetése előzte meg, mostanra azonban világossá vált, hogy napokon belül véget ér Angela Merkel és a CDU 16 éven át tartó folyamatos kormányzása. A mostani koalíció azonban nemcsak azért tekinthető történelminek, mert most először vesz részt benne három párt, hanem a szerződés tartalma miatt is, amely radikálisan átformálhatja Európa legerősebb gazdaságát az elkövetkező években.

A koalíciós tárgyalások október 21-én kezdődtek, ezt megelőzően azonban már heteken keresztül folytak az együttműködés lehetőségeit firtató puhatolózó egyeztetések. Az elmúlt időszakban 22 munkacsoport dolgozott azon, szakpolitikusokkal karöltve, hogy a pártok megállapodjanak egy koalíciós szerződésről.

A szerződés tartalmazni fogja az új német kormány programját az elkövetkező évekre, amely okkal igényelt számos egyeztetést, figyelembe véve a pártok eltérő ideológiai irányultságát. Még a héten is érkeztek olyan hírek, miszerint főleg a klímaügyi kérdések miatt akadozott a megállapodás, ennek ellenére az új kormány több kérdésben nagy változásokat irányozhat elő.

A szerződésre az elkövetkező napokban a részt vevő pártok tagságának is rá kell bólintania, amelyre december első napjaiban kerülhet sor.

AMENNYIBEN EZ IS TELJESÜL, OLAF SHOLZOT AKÁR MÁR DECEMBER 6-ÁN BE IS IKTATHATJÁK NÉMETORSZÁG ÚJ KANCELLÁRJÁNAK, EGYÚTTAL PEDIG MEGALAKULHAT AZ ELSŐ OLYAN KORMÁNYKOALÍCIÓ IS, AMELYET HÁROM PÁRT ALKOT.

A program legfontosabb elemei

Az új kormánykoalíció céljait illetően már a sajtótájékoztató előtt is nyilvánosságra kerültek bizonyos információk, ezek közül a legfontosabbak az alábbiak:

  • A klímavédelem terén lényeges változásoknak lehetünk szemtanúi, ha megvalósul a kormányprogram. A pártok ugyanis megegyeztek abban, hogy törekedni fognak a szén kivezetésére az energiapiacról, lehetőleg már 2030-ig a korábban meghatározott 2038 helyett. Ez nem lesz könnyű feladat, hiszen az atomerőművek bezárása óta jelentősen megugrott a szénfogyasztás Németországban. Éppen ezért a kormánykoalíció célja az, hogy minél inkább növelje a zöld energiaforrások arányát az energiaellátásban. Az eddigi cél az volt, hogy az elektromos energia terén 65 százalék legyen a megújuló energiaforrások részesedése a mostani 45 százalékhoz képest, ezt a mutatót tornáznák fel 80 százalékra 2030-ig.
  • Többek közt a klímasemleges állapot elérése érdekében is az új kormánykoalíció nagy hangsúlyt kíván fektetni a tudományos és fejlesztési területre, így a jövőben az éves GDP 3,5 százalékát fordítják majd ilyen célokra.
  • Legkésőbb 2023-ban visszatér a költségvetést szabályozó adósságfék intézménye, amely az FDP egyik követelése volt. Addigra ugyanis vélhetően enyhülnek annyira a koronavírus-járvány hatásai, hogy a korlátot újra alkalmazni lehessen.
  • A német haderő számára továbbá lehetővé teszik, hogy drónokat alkalmazzon olyan helyzetekben, ahol ezt a katonák épsége megköveteli.
  • A tervek között szerepel továbbá évente 400 ezer új lakás építése, amelynek negyedét közpénzből finanszíroznák, emellett kiterjesztenék az albérletárak emelkedésének fékezését biztosító szabályokat. Emellett teljesül Olaf Scholz és az SPD legfontosabb választási ígérete, miszerint 12 euróra emelik az óránként járó minimálbért.
  • A három párt egyetért abban is, hogy a választói korhatárt leszállítják a mostani 18 évről 16 évre.
  • Az új koalíció egy válságstáb felállítását is előirányozta a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében, a pártok képviselői szerint az ehhez kapcsolódó feladatokat az új kormány kiemelten kívánja kezelni.
  • A tervek szerint legális lesz például a marihuána rekreációs célra történő értékesítése az erre szakosodott és megfelelő engedéllyel rendelkező üzletekben. A pártok célja ezzel elsősorban a fekete piac visszaszorítása lehet, de nem mellékes szempont az sem, hogy egy új tanulmány szerint a szövetségi kormány akár évi 4,7 milliárd eurós bevételt remélhet a marihuánára kivethető adókból.

A járvány is sürgette a kormányalakítást

Az utóbbi napokban egyre inkább egyértelműbbé vált, hogy a kormányalakítást már nem lehet sokáig odázni, ennek hátterében pedig a koronavírus-járvány újabb hulláma áll, amely az első háromnál jóval súlyosabbnak bizonyul.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szituációban az ország vezetésének fel kell lépnie a járvány visszaszorítása érdekében, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy hetek óta egyfajta hatalmi vákuum van Németországban. A Bundestagban már a formálódó jelzőlámpa-koalíciónak van többsége, azonban Angela Merkel nagykoalíciós kormánya továbbra is hivatalban van ügyvezetői minőségben.

Olaf Scholz éppen ezért tartózkodott attól, hogy aktív vezető szerepet vállaljon a járvány elleni küzdelemben, miközben az esetszámok napról napra emelkednek, a kórházak kapacitása pedig telítődik. A politikai megosztottság már múlt héten is érződött, amikor az SPD, Zöldek és FDP alkotta parlamenti többség módosított a járványügyi szabályokon, nagyobb beleszólást biztosítva a Bundestagnak a jövőben azzal, hogy nem hosszabbították meg a kivételes jogrendet. A döntés azonban kritikát váltott ki a CDU soraiból.

Az új kormány megalakulása azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy minden ellentét elsimul a pártok között a járványkezelést illetően. A Zöldek ugyanis erősebb korlátozásokat szorgalmaznak, az FDP azonban ellenzi a komoly szigorításokat a polgárok egyéni szabadságjogaira hivatkozva, így vélhetően az SPD-re fog hárulni a közvetítői szerep. Nagy kérdés például, hogy legyen-e kötelező a koronavírus elleni oltás, amelyet egyre több vezető politikus támogat.

Ki milyen tárcát kap?

Mivel az SPD nyerte a választást, nyilvánvaló, hogy Olaf Scholz lesz Németország új kancellárja. Az SPD ezen felül a jövőben a védelmi, a belügyi, a lakásügyi, a munkaügyi, az egészségügyi, valamint a gazdasági együttműködésért felelős tárcát kapja.

Az FDP nagy győzelemként könyvelheti el, hogy Christian Lindner lesz a pénzügyminiszter, amely lényegében a második legfajsúlyosabb kormányzati pozíció a kancellári után.

Ez nagy hatással lehet az európai uniós folyamatokra, hiszen az FDP például nem támogatja a közös kötvénykibocsátási program folytatását és a költségvetési szabályok lazítását. A liberálisok emellett megkaphatják az igazságügyi, a közlekedési és a képzésért, valamint a kutatásért felelős minisztériumot is.

A Zöldek esetében biztos, hogy mindkét társelnök, azaz Annalena Baerkbock és Robert Habeck is tagjai lesznek az új kormánynak. Előbbi a külügyminisztérium vezetését, míg utóbbi a gazdásági és klímavédelmi minisztériumot kapja meg, emellett alkancellár is lesz.

Az a tény, hogy ezt a két tárcát zöld politikus kapja, jelentős változásokat idézhet elő.

A Zöldek egyrészt a külpolitika terén jóval kritikusabbak Oroszország, valamint Kína irányába, de az EU-ban jelenleg folyó jogállamisági kérdések kapcsán is szigorúbb fellépést javasolnak. A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében átalakított gazdasági minisztérium pedig az egyik legfajsúlyosabb tárca lehet az új kormánykoalíció klímavédelmi céljainak tükrében. Emellett a Zöldeké lesz a családügyi, mezőgazdasági és környezetvédelmi tárca is.

Címlapkép forrása: Jens Schlueter/Getty Images

oltás vakcina koronavírus
kórház lélegeztető maszk oxigén getty stock
vulkán láva
kreml oroszország moszkva
Itt az újabb csapás a Brexit miatt - A Nissan mégsem Angliában gyártja az új X-Trailt
washingtondc
2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
Díjmentes online előadás
Legális adóelkerülés, TBSZ, NYESZ számlák.
Díjmentes online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
oltás vakcina koronavírus