Hszi Csin-ping
Globál

A kínai elnök szerint fel kellene hagyni a hidegháborús mentalitással

MTI
A BRICS-országoknak stabilizáló erőt kellene adniuk a világnak, és egy valóban több nemzet alkotta, nemzetközi rendszerért kellene kiállniuk – jelentette ki a csütörtöki BRICS gazdasági fórumon, videókapcsolaton keresztül, Hszi Csin-ping kínai elnök.

A Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika gazdasági társulására megalakított fórumon Hszi

a hidegháborús szellemiség elvetését, és a blokkok közötti összetűzések elkerülését sürgette.

A kínai elnök továbbá a csúcstalálkozón a BRICS-országokat

az egyoldalú szankciók elleni kiállásra szólította fel.

A BRICS-tagok mindegyike eddig felszólalt az ukrajnai háború kapcsán Oroszországgal szemben alkalmazott nyugati szankciók ellen.

A Kína elnökletével megtartott csúcstalálkozóról Hszi úgy vélekedett, hogy arra az emberiség jövőjét meghatározó választás kulcspillanatában került sor. Hszi szerint feltörekvő gazdaságokként a BRICS-országoknak fel kell nőniük a feladathoz, és gazdasági erejükre támaszkodva ki kell állniuk az ENSZ alapjain nyugvó, több nemzet alkotta nemzetközi rendszerért.

Hszi elmondta: egyes országok az abszolút biztonság érdekében katonai szövetségek bővítésére törekedtek, választásra kényszerítve másokat, és konfrontációt szítva. Anélkül, hogy bárkit konkrétan megnevezett volna, a kínai elnök azt mondta: figyelmen kívül hagyták más országok jogait és érdekeit saját felsőbbségük biztosítására. Arra figyelmeztetett: a világ ellenségesebb és instabilabb lesz akkor, ha ezt a veszélyes trendet engedik folytatódni.

A kínai elnök szerint a BRICS-országoknak támogatniuk kell egymást egyebek mellett egymás kulcsfontosságú érdekei terén, valamint a hegemónia és a széttagoltság elleni fellépésben.

Hszi hangsúlyozta: Kína kész együtt dolgozni a BRICS-országokkal a Peking által elővezetett globális biztonsági kezdeményezés hatékony alkalmazása érdekében, hogy ezzel járuljon hozzá a világ stabilitásához.

Címlapkép: Paul Yeung/Bloomberg via Getty Images

europai parlament cimlap getty tobbszor 2000
gabona
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Online előadás
Hol érdemes beszállási pontok után kutatni?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
gabona