emmanuel macron
Globál

Macron: duplájára kell gyorsítani a megújuló energiaforrások telepítését

MTI
Emmanuel Macron francia államfő az ország első tengeri szélerőmű-parkjának felavatásán csütörtökön bejelentette, hogy "duplájára kell felgyorsítani" a megújuló energiaforrások telepítését, miközben az új nukleáris reaktorok megnyitását is előre kell hozni.

A nyolcvan tengeri szélturbinából álló park az Atlanti-óceánban, a nyugat-franciaországi Saint Nazare kikötőjétől 12-20 kilométeres távolságban nyílt meg. Üzemeltetője az állami tulajdonú EDF (Électricité de France), és mintegy 700 ezer ember energiaigényeit tudja ellátni.

"Jelentősen növekedni fog az villamosenergia-igényünk, mintegy 40 százalékkal 2050-ig, ezért Franciaországnak duplájára kell felgyorsítania a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projektjeit, elsősorban a szél- és a napenergiát illetően" - mondta az államfő a megnyitón. Hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy tíz évig tart - az esetleges bírósági eljárásokkal együtt - egy tengeri szélerőmű-park üzembe helyezése Franciaországban, míg Németországban csak öt, Nagy-Britanniában pedig hat éves a folyamat. A szárazföldi szélturbinák üzembe helyezése hét éves folyamat, kétszer annyi, mint Németországban vagy Spanyolországban.

A megújuló energiák (víz, szél, nap, biomassza) tavaly Franciaország energiatermelésének 21 százalékát, a nukleáris energia 69 százalékát, a fosszilis tüzelőanyagok pedig 7 százalékát biztosították. A kormány célja az ország energetikai szuverenitásának megteremtése, és a megújuló energiaforrások telepítésének felgyorsítása.

Emmanuel Macron idén februárban bejelentette, hogy Franciaország 2050-ig ötven tengeri szélerőmű-parkot nyit meg. Ebből hét park tervezése kezdődött meg, de a megvalósítást számos bírósági eljárás hátráltatja.

A köztársasági elnök csütörtökön a szárazföldi szélturbinák telepítésének folytatása mellett is állást foglalt, valamint jelezte: az új atomerőművek megnyitását is előrébb hozná. Februárban jelentett be Emmanuel Macron egy széleskörű nukleáris programot, amelynek keretében Franciaország 2035-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja. Az államfő az energetikai diverzifikáció mellett fogalt állást, amikor úgy fogalmazott: "csak a megújuló energiák nem megoldás, ahogy csak az atomenergia sem működik". "Amit most az ukrajnai háborúval megélünk, és amit egyes szomszédaink, mint például a németek még inkább megélnek, az pont az, hogy az energia terén a megoldás az energiamodell diverzifikációja" - mondta az elnök.

Címlapkép forrása: Getty Images

sarkanyhunor
bolt szamla inflacio draga
tanár iskola tanító pedagógus szomorú
áram vezeték erőmű zaporizzsja stock
burkina faso
steiner attila cimlapkep3

Holdblog Világvége

Mivel sokan hívnak azzal kapcsolatban, hogy akkor most lesz-e államcsőd, meg mi vagyunk-e az új Argentína, meg vegyük-e...

2022. október 6.
Banking Technology 2022
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. október 4.
A Masterplast sztori a tőzsdén!
2022. október 19.
Budapest Economic Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Díjmentes online előadás
Hogyan működik a tőzsde, mik az alapok, hogy válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát?
Díjmentes online előadás
Mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
Bulgária választás