Két fronton is törnek előre az ukránok, Oroszország tehetetlen – Háborús híreink szerdán

Portfolio
Északkeleten, Luhanszk megyében, illetve délen, Herszon megyében is törnek előre az ukrán csapatok. Herszonnál áttörték az orosz frontvonalat, és több települést visszafoglaltak. Oroszország egyelőre nem találja hatékony ellenszerét az ukrán ellentámadásnak, miközben már akár 700 ezer orosz állampolgár is elhagyhatta az országot a mozgósítás miatt.

Kiszivárgott: tényleg az ukránok ölhették meg Darja Duginát

Az amerikai hírszerzési szervezetek szerint alapos a gyanúja annak, hogy valóban ukránok ölték meg Darja Duginát, a Putyin ideológusának tartott Alekszander Dugin lányát – írja a New York Times bennfentes forrásokra hivatkozva.

Kiszivárgott: tényleg az ukránok ölhették meg Darja Duginát

Olyan orosz tank került a frontvonalra, amely azt jelezheti, hogy már tényleg nagy a baj

Úgy néz ki, az ukrajnai frontra küldtek az oroszok legalább egy exportra szánt T-90Sz típusú harckocsit. Az eladásra szánt tankok mozgósításával az oroszok vélhetően súlyos harcjármű-veszteségeiket akarják kompenzálni.

Olyan orosz tank került a frontvonalra, amely azt jelezheti, hogy már tényleg nagy a baj

Aláírta Putyin: elveszik Ukrajnától Európa legnagyobb atomerőművét

Elnöki rendeletet írt alá Vlagyimir Putyin orosz elnök arról, hogy hivatalosan is Oroszországhoz csatolja az orosz haderő által megszállva tartott zaporizzsjai atomerőművet – írja a Kyiv Independent.

Aláírta Putyin: elveszik Ukrajnától Európa legnagyobb atomerőművét

Kreml: Oroszország minden elvesztett települést vissza fog szerezni

Oroszország visszaveszi azokat az „új területein” található településeket, melyeket „átmenetileg elhagyott” az orosz haderő – jelentette be Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Kreml: Oroszország minden elvesztett települést vissza fog szerezni

Szétszedtek az ukránok egy rettegett Sahed-drónt, meglepő, mit találtak benne

Ukrán hírforrások szerint amerikai gyártmányú Intel chipeket találtak egy Oroszország által használt, iráni gyártmányú Sahed-136-os kamikaze drónban.

Szétszedtek az ukránok egy rettegett Sahed-drónt, meglepő, mit találtak benne

Kétféle következménye lehet annak, hogy Oroszország sorra szenvedi a megalázó vereségeket, és az egyik nagyon aggasztó

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a február 24-ei, Ukrajna ellen indított orosz invázió előtt nem sokan gondolták volna, hogy a háború nyolcadik hónapjára ott fogunk tartani, hogy az ukrán fegyveres erők szisztematikusan tolják ki a demoralizált és rosszul felszerelt orosz haderőt Ukrajna területéről. Még Mark Milley, amerikai vezérkari főnök is azt mondta egy zártajtós kongresszusi meghallgatáson, hogy Kijevet 72 óra alatt beveszik az oroszok, mielőtt az invázió megindult. Eleve ciki volt, hogy a rettegett orosz haderő, melyet rendre a világ második legerősebbjeként emlegettek a háború előtt, nem volt képes Herszon térségén, az Azovi-tenger partszakaszán és Luhanszkon kívül érdemi sikereket elérni offenzív műveletek során, az viszont kifejezetten megalázó, hogy az elmúlt bő egy hónapban számos stratégiai fontosságú városból egyszerűen fejvesztve menekültek el az orosz katonák az ukrán ellentámadás elől. A historikus precedens azt mutatja, hogy a következő lépés az orosz haderő teljes összeomlása, esetleg az orosz államapparátus összeomlása lesz. Vlagyimir Putyin viszont nem biztos, hogy beleillik ebbe a historikus képbe, ez pedig nagyon aggasztó következményekkel járhat.

Kétféle következménye lehet annak, hogy Oroszország sorra szenvedi a megalázó vereségeket, és az egyik nagyon aggasztó

Beszámolók a frontvonalról: orosz haditudósítók kongatják a vészharangot, már csak a frissen mozgósítottakban bíznak

Alekszander Kotsz, az orosz vezetéshez közel álló Komszomolszkaja Pravda haditudósítója egy Telegram-oldalán közzétett videóban azt mondta, az orosz csapatoknak nincs elegendő létszáma ahhoz, hogy feltartóztassák az ukrán ellentámadást Luhanszk megyében – írja a CNN.

Beszámolók a frontvonalról: orosz haditudósítók kongatják a vészharangot, már csak a frissen mozgósítottakban bíznak

Putyin stabilizálódásról és fejlesztésekről beszél, miközben súlyos orosz vereség bontakozik ki a fronton

Vlagyimir Putyin elnök szerdai, élőben közvetített beszédében kijelentette, hogy Oroszország stabilizálni fogja a helyzetet mind a négy ukrajnai régióban, és hamarosan megkezdődnek a területi fejlesztések - írta meg a Reuters.

Putyin stabilizálódásról és fejlesztésekről beszél, miközben súlyos orosz vereség bontakozik ki a fronton

Ukrajna már az Oroszország által teljesen megszállt megyéjét ostromolja

Szerhij Hajdaj, a Donyec-medencében lévő Luhanszk megye kormányzója megerősítette szerdán, hogy az ukrán csapatok több települést is felszabadítottak az orosz megszállás alól a régióban.

Ukrajna már az Oroszország által teljesen megszállt megyéjét ostromolja

Brit külügyminiszter: érdemes odafigyelni Putyin nukleáris fenyegetéseire

James Cleverly brit külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy Nagy-Britannia figyelmesen hallgatja Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fenyegetéseit, de a politikus is megjegyezte: Putyin régóta "kardot csörtet" - számolt be a Reuters.

Brit külügyminiszter: érdemes odafigyelni Putyin nukleáris fenyegetéseire

Oroszország megdöbbentő kijelentést tett: maguknak követelik Európa legnagyobb atomerőművét az elcsatolás után

Oroszország külügyminiszter-helyettese kijelentette, a dél-ukrajnai Zaporizzsjai régió annexiója egyben azt is jelenti, hogy az orosz kézen levő zaporizzsjai atomerőmű felügyelete is az Orosz Föderációhoz került - írta meg a Reuters.

Oroszország megdöbbentő kijelentést tett: maguknak követelik Európa legnagyobb atomerőművét az elcsatolás után

Moszkva nem szeretné, ha kihagynák az Északi Áramlatnál történt szabotázs kivizsgálásából

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerdán úgy nyilatkozott, Oroszországnak is részt kell vennie abban a vizsgálatban, amely az Északi Áramlat gázvezetékeknél történt robbanások kiderítésére indul – írja a Reuters.

Moszkva nem szeretné, ha kihagynák az Északi Áramlatnál történt szabotázs kivizsgálásából

Truss: Hatalmas hibát vétett a Nyugat, Oroszország pedig kihasználta

Liz Truss brit miniszterelnök szerint a Nyugat az elmúlt években elbizakodottá vált és nem fordított elég pénzt védelmi kiadásokra. Az Egyesült Királyság kormányfője szerint a Nyugat hibát vétett, nem állt időben Oroszország útjába, és az olcsó energiahordozók miatt önkényuralmi rezsimek függésébe került.

Truss: Hatalmas hibát vétett a Nyugat, Oroszország pedig kihasználta

Még a Kreml sem tudja, hol vannak Oroszország szerintük új határai

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő nem adott konkrét választ arra, hol húzódnak majd Herszon és Zaporizzsja régiók határai, ezzel a Moszkva szerinti új orosz határok – írja a CNN.

Még a Kreml sem tudja, hol vannak Oroszország szerintük új határai

Kamikaze drónok támadták az ukrán főváros környékét – videókon a pusztítás

Kamikaze drónokkal támadta az orosz hadsereg az ukrán főváros környékét – közölte szerdán Olekszij Kuleba Kijev megyei kormányzó.

Kamikaze drónok támadták az ukrán főváros környékét – videókon a pusztítás

Így magyarázza Oroszország az ukrán ellentámadás sikerét

Kirill Sztremuszov, Herszon megye oroszok által kinevezett helyettes vezetője a RIA hírügynökségnek azzal próbálta megmagyarázni a déli ukrán ellentámadás sikerét, hogy az orosz haderő „átcsoportosít” – írja a CNN.

Így magyarázza Oroszország az ukrán ellentámadás sikerét

Oroszország keménykedni akart a saját szövetségesével, csúnya diplomáciai pofon lett a vége

A kazah hatóságok szerdán elutasították Oroszország azon követelését, hogy utasítsák ki Ukrajna nagykövetét az oroszok megöléséről szóló megjegyzései miatt. Hovatovább, kijelentették, a moszkvai diplomácia helytelenül jár el azzal, hogy nyomást próbál gyakorolni egy egyenrangú stratégiai partnerére - írta meg a Reuters.

Oroszország keménykedni akart a saját szövetségesével, csúnya diplomáciai pofon lett a vége

Újraindulnak az orosz gázszállítások Olaszországba

A Gazprom bejelentette, hogy újraindítja a szállítást Olaszországba, miután sikerült megegyezni a még szeptember végén kialakult tranzitforgalommal kapcsolatos vitákban az osztrák hatóságokkal.

Újraindulnak az orosz gázszállítások Olaszországba

Oroszország máris "megfejtette" a gázszivárgás rejtélyét - Egy közel 40 évvel ezelőtti eset kísérteties hasonlóságot mutat

Vlagyimir Putyin elnök egyik legfőbb szövetségese szerdán azt mondta, hogy a Északi Áramlatot ért szabotázs-akció kísértetiesen hasonlít az amerikai CIA által támogatott, 1983-as nicaraguai olajinfrastruktúra elleni támadásokra - írta meg a Reuters.

Oroszország máris

Putyin aláírta a négy ukrán megye Oroszországhoz csatolását

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok, valamint Zaporizzsja és Herszon régiók Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló megállapodásokat ratifikáló négy törvényt. A vonatkozó dokumentumokat közzétették – írja a TASZSZ orosz hírügynökség.

Putyin aláírta a négy ukrán megye Oroszországhoz csatolását

Sámánok, bunker, atombomba: érdekeseket ír Putyinról egy brit bulvárlap

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag egy bunkerben készít elő a nukleáris csapásokkal kapcsolatos terveit, ahol magas rangú tisztviselők, családtagok, barátok és az elnök biztonsági emberei tartózkodnak mellette - erről számolt be a Mirror, brit bulvárlap.

Sámánok, bunker, atombomba: érdekeseket ír Putyinról egy brit bulvárlap

Térképeken ismerte el Oroszország a hétfői vereséget Ukrajnában

Az orosz védelmi minisztérium kedden bemutatott térképei az orosz inváziós erők gyors visszavonulását mutatják a kelet- és dél-ukrajnai területekről, ahol az ukrán ellentámadás komoly sikereket ért el hétfőn - írta meg a Reuters.

Térképeken ismerte el Oroszország a hétfői vereséget Ukrajnában

Hírszerzési jelentés: kulcsfontosságú terület felé közelednek az ukrán csapatok

A brit védelmi minisztérium szerda reggel is közzétette hírszerzési jelentését.

Hírszerzési jelentés: kulcsfontosságú terület felé közelednek az ukrán csapatok

Két fronton is törnek előre az ukránok, Oroszország tehetetlen – Háborús híreink szerdán

Címlapkép: Ukrán páncélosok a Harkiv megyei Kupjanszknál 2022. szeptember 28-án. Ivan Chernichkin/Zaborona/Global Images Ukraine via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF