Az eltitkolt atomkatasztrófa: a vég nélküli pusztítás szelleme máig kísért Oroszországban

A szovjet fegyverkezési verseny a második világháborút követően is folytatódott. Az Ural közepén fekvő Cseljabinszk régió már korábban is a harckocsi-gyártás fellegvárának számított, így nem okozott meglepetést, hogy a kor legmodernebb fegyverének hitt atomfegyver-előállítás is odaköltözött.

A majaki atomkombinát a második világháborút követően szinte hihetetlen sebességgel épült fel. Az építkezésen közel 40 ezer Gulág- és hadifogoly dolgozott, így három év alatt (1945-48) elkészült az üzem és a mellette fekvő, külvilágtól elzárt város. A helyszín a titkos postai kódja alapján a Cseljabinszk-40 elnevezést kapta.

Az 1949-ben felépült település létezéséről a világ csak 1994-ben szerzett tudomást, ekkor kapta az Ozjorszk nevet is a 85 ezres lakosságú város, ami a mai napig orosz katonák szigorú őrizete alatt áll, a belépés és a távozás is szigorú engedélyekhez kötött.

Kezdetben 5 atomreaktor is épült a kombinát területén, amit plutónium előállítására használtak. Később az üzem lezárta saját energiatermelését, és a többi atomreaktorból származó kiégett fűtőelemek és a leszerelt fegyverekből származó plutónium újrafeldolgozására szakosodott.

Majak ugyanis ideális környezet volt a nukleáris ipar számára: rengeteg folyó és tó található a környéken. Bár az atomreaktorokat üzemeltető mérnökök alapvetően a sugárzó anyagok hűtéséhez használják a természetes vizeket, a szovjet mérnökök egyedi megoldást találtak a szennyező anyagok tárolására is. Miután a föld alatti tárolóegységekből kifogytak 1949-re, nem vártak az új egységek megépüléséig, éveken keresztül mintegy 76 millió köbméter mérgező vegyi anyagot, köztük 100 PBq (petabequerel) magas aktivitású radioaktív hulladékot öntöttek a Tyecsa folyóba.

1952-től kezdve, a magas sugárzással rendelkező radioaktív hulladékot a majaki telephelyen tárolták. Ezeknek a tárolókonténereknek azonban folyamatos vízhűtésre volt szüksége, a magas sugárzásuk miatt.

1957. szeptember 29-én az egyik ilyen tartály hűtőrendszere meghibásodott. A hőmérséklet emelkedését jelző vészberendezés nem működött, ezért a tartályban kontrollálatlanul emelkedett a hőmérséklet a hűtővíz párolgásával párhuzamosan. Délután 16 óra 20 perc környékén kémiai robbanás történt a tartályban, ami megrongálta a tárolóegységet és az itt tárolt 70-80 tonna radioaktív hulladékot a környezetbe juttatta. A keletkezett szennyező felhő egészen egy kilométeres magasságba lökődött ki, a kibocsátott 740 PBq sugárzó anyag 5 kilométeres körzetben, további 74 PBq pedig 30-50 kilométer széles és kb. 300 kilométer hosszú területen rakódott le.

A sugárszennyezés nagyságrendje hozzávetőlegesen megegyezik a fukusimai balesetével. A radioaktív felhő 23 ezer négyzetkilométernyi területet borított be, ez a mai Magyarország területének közel egynegyedének feleltethető meg.

A baleset hatására 23 település lakosságát evakuálták a következő 22 hónapban, mintegy 1000 négyzetkilométernyi területről, a kitelepítések több, mint 10 ezer embert érintettek. 1961-ben elindult a rekultiváció, a lezárt terület mintegy 180 négyzetkilométerre csökkent, holott a szennyezés az egészséges értékek fölött maradt ezután is.

Élet a halál után

A környezeti szennyezés Majak történetében mindig jóval nagyobb területet ölelt fel, mint amennyit az orosz hatóságok hajlandóak voltak elismerni.

A lezárt rész (EURT) peremterületein 10-1000-szeresére, magának a robbanás helyszínének közelében pedig akár 100 ezres nagyságrendben is megemelkedhetett a környezetben megtalálható radioaktív anyagok szintje.

9-12 nap elteltével a haszonállatoknál akut sugárbetegségeket észleltek, amelyek később halálos kimenetelűek voltak. Bár 1961-től, a felszíni szennyezettség csökkenésével megindult a terület „benépesítése”, a növényzetben és a mezőgazdasági termékekben máig jelen van a magas sugárszennyezettség.

A balesetet követő korai szakaszban a gamma-sugárzásból származó külső dózis nagyobb volt, mint a lenyelt radioaktivitásból származó belső dózis. Ezt követően az embereket mérgező sugárzás fő útja a területen betakarított, radioaktív sugárzással szennyezett gabonából készült kenyér, a szennyezett folyókból vételezett ivóvíz és az állatoktól származó tej volt többek között.

Az aktív szennyezés a kombinát területén azonban az INES skálán is hatos mértékű robbanás következtében sem állt le. Ezt követően többek között a közeli Karacsaj-tavat használták radioaktív hulladék lerakására. 1967-ben a tó az esőzések elmaradása miatt tavasszal kiszáradt, és a szél széthordta a tómederben lerakódott radioaktív port, ismételten jelentős szennyezés alá vonva a környéket.

A majaki üzem történetében ezeken felül sem ritkák a kisebb-nagyobb balesetek (robbanások, sugárfertőződések, létfontosságú berendezések meghibásodása), amelyek közvetlen módon rengeteg ember halálát, vagy élete végéig szóló egészségkárosodását okozták, közvetett módon pedig a környékbeli lakosság sugárfertőzöttségéhez járult hozzá. 2017-ben ismételten egy nagy, máig ismeretlen baleset történhetett, ami novemberben egy ruténium 106-os izotópot tartalmazó felhőt eredményezett Európa felett is, bár a sugárzás szintje az öreg kontinensre érve már nem volt veszélyes.

A majaki üzemmel kapcsolatosan örökké titkolózó oroszok ebben az esetben is találtak alternatív magyarázatot: a Roszatom szerint a szennyezést egy, a saját áramtermeléshez izotópokat használó műhold okozta, amikor a légkörbe visszahullva elégett. Az orosz hatóságok szerint a szennyezés forrása valahol Romániában lehetett, és véletlenül sem orosz földön, bár a kutatások kiderítették, hogy a felhő keletkezési helye Majak környékéről származott.

Szenvedő helyi lakosság

A Greenpeace szerint a kitelepítések és evakuálások a környéken élő orosz kisebbségekre nem vonatkoztak. A többségében tatárok és baskírok által lakott három-négy falu lakói évtizedekig nem menekülhettek a sugárzás elől, költözési tilalom is életben volt. Az ott élőkben kialakult az a meggyőződés, hogy kísérleti alanyoknak használják őket, hogy felmérjék, milyen hatással van a hosszú távú, alacsony sugárzás az emberi egészségre.

2010 után végül a lakosság egy részét kitelepítették egy hivatalosan szennyezés-mentesnek nyilvánított területre. A tartós egészségkárosodásért csak jelképes összeget kaptak az érintettek, és azt is csak egy ideig. A környéken élők körében azonban továbbra is igen magas a sugárzás okozta daganatok, megbetegedések, genetikai rendellenességek aránya. Ennek fő oka, hogy a szennyezett területek továbbra sincsenek lezárva, többek között a Tyecsa-folyót a helyiek fürdésre, környékét pedig állat-legeltetésre is használják.

A Greenpeace 2017-es helyszíni vizsgálatai alapján a normális sugárzás többszörösét lehet mindmáig mérni a telephely körül és a Tyecsa-folyó környékén. A szakértők 11 helyen vehettek mintát a vizsgálatok során, ahol minden mintában az orosz jogszabály szerinti „beavatkozási” szint feletti volt a radioaktivitás a stroncium-90-es izotópjára.

A világ felelőssége

Az atomkombinát fő feladata évtizedek óta az erőművek kiégett fűtőelemeinek, illetve a keletkezett atomhulladéknak az újrafeldolgozása és a hasznosítása részben katonai, részben gyógyászati célokra. Majak ma is több mint negyvenezer embert foglalkoztat, az itt előállított termékeket pedig az USA és számos nyugat-európai ország is vásárolja. A munka pedig nem áll meg egy percre sem: nem csak orosz, hanem egyéb országok – köztük Uniós tagállamok – által elhasznált nukleáris „üzemanyag” is itt köt ki, többek között paksi fűtőelemeket is szállítottak Majakra a ’90-es évek végéig, majd 2014-ben is.

A környezeti szennyezésen és az emberi egészségre gyakorolt hatásán túl azonban még egy jelentős problémával néz szembe a világ a majaki üzemmel kapcsolatban. A sugárzó anyagok csempészése, a komoly őrzés ellenére is a 2000-es évekig virágzott. A környezetvédőknek meggyőződése, hogy a harmadik világban folyó nukleáris fegyverkísérletekhez felhasznált plutónium és egyéb radioaktív anyagok jelentős része is innen származik.

Majakról a Magyar Televízió egy órás dokumentumfilmet is közölt

Címlapkép forrása: Wikimedia Commons