rakéta rakétatámadás cirkálórakéta stock
Globál

Nagyon várja a Taurust Ukrajna, de Németország még nem döntött róla

Portfolio
Németország további katonai eszközöket biztosít Ukrajnának egy 400 millió euró értékű új segélycsomag részeként - közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter. A Taurus cirkálórakétákról azonban még nem született döntés.

Németország ígéretet tett arra, hogy 400 millió euró értékben újabb segélycsomaggal erősíti Ukrajna védelmi képességeit, ezt Boris Pistorius német védelmi miniszter jelentette be. A támogatás további lőszereket, harcjárműveket és aknamentesítő járműveket foglal magában, bár a Taurus cirkálórakétákról még nem született döntés.

Mindemellett tervezik ruházat, valamint az áram- és hőfejlesztők szállítását is. A miniszter a Bild című lapnak adott interjúban megerősítette, hogy a csomag összértéke 400 millió eurót tesz ki.

Pár nappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy újabb húsz Marder gyalogsági harcjárművet, illetve számos egyéb katonai eszközt kapott a napokban Németországtól Ukrajna. Ezek alapján Németország így már 60 darab Marder harcjárművel segíti az ukrán erőket. Az új szállítmány tartalmaz még a többi között két Wisent 1 típusú páncélozott aknamentesítő járművet - amelyből így már nyolcat használnak Ukrajnában a német támogatás révén -, húsz darab RQ-35 Heidrun felderítő drónt - amelyek száma 80-ra emelkedett -, az eddigi 103 után további tíz drónészlelő berendezést, 15 teherautót és egyéb szállító járművet, valamint 3,5 millió lőszert kézifegyverekhez.

Azt azonban már korábban is kijelentették, hogy Németország Taurus cirkálórakétákat szállítana Kijevnek. A Taurus egy légi indítású rakétarendszer, 500 kilométerre becsülik a hatótávolságát.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Getty Images (a kép illusztráció)

bull bear tőzsde
Itt az első kriptopénz, amit egy globális nagybank bocsát ki
Új szankciókat vet be Észak-Korea ellen az USA
Itt az új 1000 forintos, amivel hamarosan a boltokban is találkozhatsz
orosz ukrán háború kedd frontvonal percről percre
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Új szankciókat vet be Észak-Korea ellen az USA