Már érezteti a hatását az ukrajnai háborúban a gázai konfliktus: egyre kevesebb amerikai gyártmányú utánpótlás érkezik Kijevbe.
A 155 milliméteres tüzérségi lövedékek az ukrajnai háború egyik legfontosabb elemének számítanak, ezért is érinti különösen érzékenyen az ukrán vezetést.
Az ABC News megszólaltatott egy ukrán hivatalnokot is, aki elmondta, hogy az izraeli-Hamász háború kirobbanása óta több mint 30 százalékkal csökkentek a szállítmányok. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok küldi az összes hasonló lövedék közel 60-70 százalékát az ukrán haderőnek.
Az Egyesült Államok vezetői korábban több alkalommal is elmondták, hogy a közel-keleti események nem fogják befolyásolni az oroszok elleni ukrán utánpótlást. Egy magas rangú amerikai tisztviselő most is hasonlóan fogalmazott:
szerinte az Ukrajnába induló szállítmányokat már hetekkel korábban összeállítják, ezért a most az országba érkező utánpótlásra még nem is lehettek hatással az izraeli események.
Amerikában komoly belpolitikai vitát generálnak az ukrajnai támogatások. A demokrata irányítású kormány összeállított egy több mint 100 milliárd dolláros csomagot, amelyből 61 milliárd dollárnyi segélyt juttatnának Ukrajnának. A republikánusok között viszont egyre több kritika fogalmazódik meg az ukrajnai fegyverszállítmányokkal kapcsolatban. Jelenleg azon munkálkodik Mike Johnson, az amerikai Képviselőház házelnöke, hogy a gigantikus csomagot szétbontsák, és külön döntsenek a Jeruzsálemnek, illetve Kijevnek eljuttatott támogatásokról.
Címlapkép forrása: Diego Herrera Carcedo/Anadolu Agency via Getty Images