Kimondta a NATO egyik leghatalmasabb embere: készen állnak a háborúra Oroszországgal

Portfolio
Rob Bauer admirális, a NATO Katonai Bizottságának elnöke kijelentette, hogy a katonai szövetség országai készen állnak egy esetleges közvetlen összecsapásra Oroszországgal – számolt be az Ukrajinszka Pravda.

Az admirális először az 2014-es krími orosz illegális csatolásról beszélt. Elmondása szerint ez volt a fordulópont, amikor a NATO felismerte, hogy egy teljesen megváltozott biztonsági helyzet alakulhat ki Európában, ami a korábbiaktól eltérő stratégiát követel meg a biztonsági szervezettől is. A szövetség elkezdett visszatérni a kollektív védelemhez, amely megváltoztatta az addigi taktikát, teljesen új szemléletet hozott a kormányok számára. Hozzátette, hogy jelenleg a legfontosabb tényező az idő, mivel a kezdeményezés az oroszoknál van. Szerinte ők tudják meghatározni jelenleg, hogy mikor és hol indulhat meg támadás.

Készen állunk? Igen! Elsődleges feladatunk, hogy felkészüljünk. Ha ez ma történik, akkor azzal kell harcolni, amink van. Mindig a mára való felkészültség és a jövőre vonatkozó lehetőségek javításának kombinációjáról van szó

– tette hozzá az admirális.

Szóba került a NATO keleti szárnyának megerősítése is, Bauer szerint ebben jelentős előrelépést értek el a tagállamok. Kiemelte, hogy mind a balti, mind pedig a közép-európai országok megfelelő figyelmet fordítanak a haderő fejlesztésére. Azt is elmondta, hogy a különböző harccsoportok összevonása, új dandárok formálása sem lehetetlen, de jelenleg elegendő képességgel bírnak a katonai szervezet keleti haderejei. Kifejtette, hogy a modern hadviselés számos dimenzióval bír, kezdve a kibertértől az esetleges űrtámadásokig, ezért nagyon széleskörű szemléletet kell alkalmazniuk. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Moszkva keze távolra elér: a Jeges-tengeren és a Közel-Keleten is jelentős befolyással bírnak.

Ostobaság lenne kizárólag a keleti szárnyra összpontosítani, mert az oroszok nem csak ott vannak. Mindenhol ott vannak. Ezért a NATO folyamatosan figyelemmel kíséri a tetteiket, és szükség esetén megfelelően reagál

– mondta Bauer. Szerinte Vlagyimir Putyin újraválasztását követően Oroszország fokozni fogja a nyomást a NATO-ra, pedig az ukrajnai háború alaposan meggyengítette az orosz haderőt. Hiába pörgött fel az orosz hadiipar, a legyártott eszközök minősége egyre kétségesebb.

Végül hozzátette, hogy nem szabad pesszimistának lenni Ukrajna háborús sikerét illetően, viszont ehhez továbbra is ki kell tartani a háború sújtotta ország folyamatos támogatása mellett.

Címlapkép forrása: Leon Neal/Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF