Pillanatokon belül elfogyhat az oroszok előnye Ukrajnában: csúcsra pörgetik a nyugati hadiipart
Globál

Pillanatokon belül elfogyhat az oroszok előnye Ukrajnában: csúcsra pörgetik a nyugati hadiipart

Portfolio
Az ukrajnai háború kitörése óta téma, hogy a nyugati hadiipar kapacitása nem elegendő ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt Oroszország termelésével, különösen tüzérségi lőszerek tekintetében. A lassú építkezés azonban meghozta a hatását, hamarosan kiegyenlítetté válhatnak az erőviszonyok – számolt be a Defense One.

Az amerikai vezérkari főnök helyettese bejelentette, hogy az Egyesült Államok hamarosan háromszorosára fogja növelni a kritikus fontosságúnak számító 155 mm-es tüzérségi lőszerek gyártási kapacitásait.

Jelenleg az ország hadiipari üzemei körülbelül 30 ezres havi gyártási mennyiséget képesek produkálni az eszközökből, viszont a várakozások szerint ez a szám jövő nyárra elérheti a 100 ezret.

A hadsereg tisztségviselői elmondták, hogy a fejlesztés korábban nagyban függött az ukrajnai segélycsomag megszavazásától is. A közel 61 milliárd dolláros amerikai küldemény rengeteg lőszert is tartalmaz, ez pedig megérte a gyártóknak is a fejlesztések megindítását. A meglévő gyártósorok kapacitásának növelése mellett újakat is terveznek felhúzni, méghozzá Arkansasban, Kansasban és Texasban is. Fontos különbség, hogy ameddig Európában a magánvállalatok irányítják a 155 mm-es lőszerek gyártását, addig az Egyesült Államokban közvetlenül a hadsereg felelős ezért.

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter 2024 februárjában fogalmazott úgy, hogy ameddig az ukránok napi 2 ezer lőszert lőnek ki, addig az oroszok ennek a háromszorosát, ezért van égetően szükségük ezekre. A hátrány ledolgozására reális lehetőség nyílhat a közeljövőben, ha valóban képesek lesznek felpörgetni az amerikai gyártósorokat. Addig azonban

még számolni kell azzal, hogy az oroszok fölényben maradnak a kritikus területen, ami akár további területnyereségeket is jelenthet számukra.

Címlapkép forrása: Portfolio

Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet fogadnak el, ami a pénz semlegességén, a mikro- és makrogazdaság merev elk

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
szlovákia