
A NATO határai 1999-ben keletre tolódtak, így 26 évvel később a NATO infrastruktúrájának is kelet felé kellene mozdulnia. Számomra ez nyilvánvaló
- nyilatkozta Duda, majd azt javasolta, hogy Donald Trump amerikai elnök helyezze át a Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban állomásozó nukleáris robbanófejeket Lengyelországba. Azzal érvelt, hogy Oroszország már hasonló lépéseket tett, amikor taktikai atomfegyvereket telepített Belaruszba.
Oroszország még csak nem is habozott, amikor atomfegyvereit Belaruszba telepítette. Senkitől sem kértek engedélyt
- mondta Duda. Az elnök elmondta, hogy nemrég megvitatta az ötletet Keith Kellogg-gal, Trump Ukrajnáért felelős különmegbízottjával, és reméli, hogy felélesztheti azt a nukleáris megosztási javaslatot, amelyet 2022-ben sikertelenül terjesztett Joe Biden kormányzata elé.
Lengyelország nukleáris fegyver iránti igénye egy olyan periódusban kerül elő, amikor Európa nagyszabású fegyverkezés mellett szánja el magát, miközben a hírszerzési jelentések megszaporodtak arról, hogy a következő néhány évben reális egy háború kirobbanása a kontinensen. A fegyveres összecsapások növekvő veszélye mögött egyértelműen Oroszország áll, Moszkva 2023 májusában döntött úgy, hogy taktikai atomfegyvereket fognak Belaruszba telepíteni, ezzel növelve a fenyegetést Európa felé. Ezeknek a hatótávolsága egyébként jóval kisebb, mint a stratégiai fegyverekének, amelyek akár az Egyesült Államokat is elérhetik.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a 2022 februári teljes körű invázió kezdete óta többször is atomfenyegetést intézett Ukrajna és a Nyugat ellen.
Bár ezek a fenyegetések nem váltak valóra, továbbra is aggályok merülnek fel Oroszország Ukrajnán túlmutató katonai ambícióival kapcsolatban. Emmanuel Macron francia elnök március 5-én szintén a nukleáris politika változását jelezte, amikor kijelentette, hogy Franciaország nyitott arra, hogy nukleáris védőernyőjét kiterjessze európai szövetségeseire.
Címlapkép forrása: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Vámháború, növekedési katasztrófa, igazságtalan adórendszer – Hallgatói kérdésekre válaszoltunk
A Checklist különkiadásában Madár István volt a vendégünk.
Az oroszok előrenyomulnak a fronton, a háttérben zajlanak a béketárgyalások - Háborús híreink szombaton
Az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményei percről percre.
Vereséget szenvedtek az ukránok Kurszk régióban: két települést foglaltak el az oroszok
Két ukrán harckocsit és 5 páncélozott harcjárművet semmisíthettek meg.
Hivatalos: tőzsdére megy a sztárfintech, ez lehet az év egyik legnagyobb dobása
15 milliárd dollár feletti értékelést céloztak meg.
Elon Musk bejelentette: már jövőre űrhajó indul a Marsra egy humanoid robottal
Nemsokára ember is a Marsra szállhat.
Kiszivárgott: durván szigorítja a beutazást Amerika
Donald Trump kormánya 10 országnál teljes vízumtilalmat vezethet be.
Hogy vegyem rá a párom, hogy dolgozzon?
Nagyon gyakori probléma a párkapcsolatokban, hogy az egyik fél nem akar dolgozni. A férj két éve otthon van és egész nap csak játszik a számítógépen, vagy a feleség nem akar visszamenni dolgo
Szja-bevallási tervezet - ellenőrizze!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített 2024. évi Szja-bevallási tervezetek 2025. március 15-től elérhetőek az eSZJA-oldalon. Fontos azonban, hogy minden adózó alaposan ellenőrizz
Saját úton a jó cél felé - Kína klímaváltozás elleni küzdelme
Kínát sokszor bírálják, hogy kibocsátásához képest a klímaügyekben játszott szerepe visszafogott, ám az elmúlt másfél évtizedben számos intézkedést hozott e téren.
A kecske a vidék kriptója (feat. Szabó Laci)
Szabó Lászlóval rendet vágunk a káoszba,narancslét öntünk a pohárba. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify,
Hogyan csökkentsd a jelzáloghitel kamatát akár 10 millió Ft-tal? - Pénzügyi tippek
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd a jelzáloghitel kamatát akár 10 millió Ft-tal? - Pénzügyi tippek A jelzáloghitel futamidejének első harmadában lényegében csak k
Norvégia lehet az első ország, ahol csak elektromos autókat használnak
A skandináv országban tavaly már csupán az újonnan eladott autók egytizede nem volt elektromos, így Norvégia térhet át elsőként teljesen a környezetbarátabb, fenntarthat
Kicsi, értéktelen, mégis ragaszkodnak hozzá
Hiába van alig mérhető vásárlóereje, hiába kerül többe a gyártása, mint az értéke, az átlagos amerikai mégis ragaszkodik az egy centet érő pennykhez. Itthon simán...
The post Kicsi, ért
Ezekre a pályázatokra számíthatsz idén az NKFIH-tól
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közzétette 2025-ös Programstratégiáját, összességében kicsit más, mint a korábbi éveké.


- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
- Kitálalt a kurszki csatáról az ukrán katona: ez történt valójában Oroszországban
- Összeomlott az akkumulátorgyártás Magyarországon
- A kisgyerekeket támadja ez a betegség - Csúcson van a magyar kórházak terhelése
- Pár nap alatt elszabadult a pokol: kegyetlen rezsimet takart a nyugatbarát álca
Portfolió menedzser
Vámháború, növekedési katasztrófa, igazságtalan adórendszer – Hallgatói kérdésekre válaszoltunk
A Checklist különkiadásában Madár István volt a vendégünk.
Gyártók: nincs mozgástér az élelmiszerek átadási árának csökkentésére
Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke volt a Checklist vendége.
Hova teszik a magyarok az állami pénzesőt?
Folytatódik a PMÁP-kamatok kifizetése.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!