Elmondta az argentin elnök, hogyan fog kinézni az új világrend: drámai változások jönnek
Globál

Elmondta az argentin elnök, hogyan fog kinézni az új világrend: drámai változások jönnek

Portfolio
Az orosz TASZSZ hírügynökség számolt be Javier Milei argentin szavairól, aki szerint új világrend van kialakulóban.

A világrend újradefiniálódik. Az USA vezeti Amerikát, Oroszország vezeti Eurázsiát, Kína pedig Ázsiát, vagyis azt a részt, amelyet nem Oroszország vezet

– mondta el Milei egy rádióinterjú során. Szerinte Európa képtelen a vezető szerepre, ezért neki nem nagyon lesz szerepe ebben. Szerinte az EU komoly gondokkal küzd, és meg kellene szabadulnia a „narratíváktól”. Ezzel nagyjából arra célozhatott, hogy a kontinens politikája túlzottan ideológiavezérelt, ezért szerinte kisebb eredményeket tudnak elérni.

Milei szerint az érdekszférákból álló világban Dél-Amerikának az Egyesült Álamokkal kell erőteljesebb kapcsolatot kiépíteniük. Az argentin elnök külön kiemelte, hogy országa vált „Washington legfontosabb partnerévé” a nyugati féltekén, bár azt nem fejtette ki, hogy pontosan mire gondolt ezzel. A 2023-ban hatalomba lépő elnök korábban kiemelte, hogy a nyugati országokat, de különösen Izraelt és Amerikát tekinti országai fő szövetségeseinek. Mondandóját megerősítette azzal, hogy hivatalba lépése óta már 10 alkalommal járt az Egyesült Államokban, valamint szeretne szabadkereskedelmi megállapodást aláírni a nyugati nagyhatalommal.

Milei azt nem fejtette ki, hogy a „három nagy” által uralt világban melyik erőközpont pontosan melyik területeke fogja uralni, így például az ő elméletében hol kap helyet az Európai Unió és Magyarország.

Címlapkép forrása: Tomas Cuesta/Getty Images

Holdblog

Jobban drágult a hütte, mint a kisbolt

A síelés mindig is a jómódúak sportja volt, de ha az európai síparadicsomok áremelkedése folytatódik, akkor lassan igazi luxuscikk lesz belőle. A végéhez közeledő idei... The post Jobban dr

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
Díjmentes előadás

Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató

Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet