
Észak-Korea belpolitikája a világ egyik legnehezebben megfigyelhető témája, annak rendkívül titokzatos és zárt természete miatt. Ezért is különösen ritka pillanat, hogy egy elemzés lát napvilágot, amely bemutatja a hierarchiákat. A jelentés szerint Cshö Rjonghe köré egy nagyobb csoportosulás kezdett szerveződni, amely megváltoztatja a hatalmi struktúrákat az országban és akár destabilizáló erővé is válhat Kim Dzsongunra nézve. Cshö már most is az ország egyik legbefolyásosabb vezetője, és már régóta a Kim-család közvetlen szövetségeseként ismert. Felemelkedése 2017-ben kezdődött, akkor vált a Szervezési és Irányítási Osztály (OGD) igazgatója, ezzel pedig az egyik legfontosabb emberek egyikévé lépett elő.
A nyilvánosan elérhető adatokból dolgozó dél-koreai Nemzetgyűlés Kutatószolgálatának jelentése arról árulkodik, hogy a Cshö-höz köthető emberek kezdik betölteni a legfontosabb pozíciókat a vezetésben, ez pedig alapvetően változtatja meg a struktúrákat Észak-Koreában. Kitérnek arra, hogy a legfontosabb katonai pozíciókat már az érdekcsoporthoz tartozó vezetők töltik be. Ilyenek például a vezérkari főnök, a népi fegyveres erők minisztere és az Általános Politikai Iroda igazgatója is, akik szorosan összetartanak.
Ez a hatalomkoncentráció a belső fékek és ellensúlyok megváltoztatása árán ment végig, amelyek megerősítik az észak-koreai autoriter Legfelsőbb Vezetői rendszerét az elit körében
– áll a jelentésben. Különösen erős összefűződést azonban az mutat, hogy Cshö fia összeházasodott Kim Jodzsongal, Kim Dzsongun nővérével, bár ezt a hivatalos források nem erősítették meg. Azt is írják, hogy ez a hatalmi csoportosulás más erőközpontokat is elsöpört az útból az erősödése közben. Az egész rendszer egyébként azon alapszik, hogy a Kim-családhoz hűséges emberek vannak a legfontosabb pozíciókban, akik fenntartják a dinasztikus berendezkedést. A dél-koreai kutatóintézet egyben kifejtette, hogy az Állandó Bizottság elnökének kinevezésével jelentősen visszaesett a hatalmi elit körében elkövetett politikai tisztogatások száma is. Ezt jelzi, hogy két olyan ember is új lehetőséget kapott az irányításban, akiket maga Kim Dzsongun kritizált, ez pedig korábban egyenértékű volt a halálos ítélettel. Az elemzés szerint ezek éppen azt jelzik, hogy maga a rezsim vezetője is nagyban támaszkodik a Cshö féle csoportra, nekik szánva a stabilizáló szerepét. Azonban ezzel ellentmondásos helyzet állt elő:
A belső ellenőrzések felszámolása az uralkodó elit körében aláássa a felügyelet és a visszafogottság vezérelvét, amely a Legfelsőbb Vezető rendszerének alapja – ez a paradoxon, amely hosszú távon veszélyeztetheti a rezsim stabilitását
– írják, amely szerint ez akár magát a legfelsőbb vezetőre, Kimre is veszélyt jelent.
Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images
Bekövetkezhet az, amitől mindenki tart: Trump döntésén áll vagy bukik a folytatás
Egyelőre mindenki kivár.
Árrésstop: megkongatták a vészharangot az üzletek
Nem értik, miért kell kiterjeszteni az intézkedést a piperékre.
Dübörög a hadiipar - Elszállt a Rheinmetall bevétele és profitja
Hatalmasra nőtt a megrendelésállomány.
Brüsszel kapujában tartóztatják fel a lobbistákat
Újabb lépést tettek a Huawei ügyben.
Nyaralás: készpénz vagy kártya?
Jön a nyaralási szezon, sokan mennek külföldre és ott idegen devizában kell fizetniük. Két lehetőségük van, vagy a bankkártyájukat használják vagy készpénzt használnak. A legtöbb emberne
Kína is tud ám, ha akar...
Kedves Olvasó, nem untatlak az elmúlt néhány hétben lezajlott tőzsdei mozgásokkal egy sokadig cikkben, sőt még napi rekordokkal és \"milyen világot élünk\" szlogennel sem fárasztalak....
The
Zöld energiával meleg otthonokat: új lehetőség a távhőtermelőknek
A 2025/MA/TÁVHŐ/02 kódszámú, társadalmi egyeztetésre bocsátott pályázati felhívás új lendületet adhat a hazai távhőrendszerek megújításának.
Kína AI-ban is leversenyez mindenkit
Peking legutóbbi karácsonyi ajándéka a Nyugatnak a DeepSeek nevű AI-bomba volt, amely komoly felfordulást okozott a Wall Streeten, legalábbis annak techorientált részén. A nyugati féltekén...
T
Új ERP rendszer bevezetése: adózási és számviteli buktatók, amikre figyelni kell
Egy új ERP rendszer bevezetése nemcsak informatikai projekt, hanem a vállalat szinte minden működési területét érintő, komplex átalakulás. Különösen igaz ez akkor, ha az ERP rendszer külfö
Lassan, de zöldül a globális villamosenergia-termelés
Kedvező folyamatok látszanak a villamos energia terén is, hiszen a tavalyi termelésnövekedés nyolcvan százalékát már a megújuló energiaforrások és a nukleáris energ
Háromszor annyiból enni tízmilliókba kerül!
Amikor online feljön a kérdés, hogy mennyit költenek az emberek ételre, legtöbbször már nem is válaszolok. Ennek fő oka, hogy a mi családunk költései annyival le vannak maradva a tipikustól (
Zöld hidrogén és ipari kereslet: segíti-e a tagállamok kibocsátáscsökkentését az EU hidrogénstratégiája?
A zöld hidrogén uniós bevezetését a tagállami eltérések, a növekvő költségek és a szabályozási bizonytalanságok lassítják.

Óriási siker az új Duna-parti negyed, itt tart az építkezés (x)
A budapesti átlagot is felülmúlja a Marina City iránti kereslet

- Elképesztő fordulat az autóiparban, az EU a saját fegyverével lő vissza Kínára
- Utódlás: Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója
- Mérgező borokkal árasztották el Európát, Magyarországon is súlyos a helyzet
- Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
- Mától kaphatók az új lakossági állampapírok – melyikbe érdemes most befektetni?
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Oszkó: jobb idők jöhetnek az európai tőzsdéken, csökken az USA elszívó hatása
Az OXO Technologies vezére a Business podcast vendége volt.
Évtizedek óta nem látott változás az OTP-nél – Mi jöhet most?
Csányi Péter veszi át édesapjától a vezérigazgatói pozíciót.
Megállíthatatlan a földek drágulása, de nem mindenki profitálhat belőle
Drámai áremelkedés tapasztalható: 2010 óta közel négyszeresére emelkedtek a termőföldárak Magyarországon.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.