Egyetlen félreértés totális káoszt idézett elő Amerikában: Ukrajna itta meg ennek a levét
Globál

Egyetlen félreértés totális káoszt idézett elő Amerikában: Ukrajna itta meg ennek a levét

Portfolio
Egy héttel Donald Trump második elnöki ciklusának kezdete után az amerikai hadsereg leállított 11, Ukrajnának szánt fegyverszállítmányt, ami jelentős zavart okozott a nemzetbiztonsági apparátusban - jelentette a Reuters.

A lap által feltárt információk szerint a szállítmányok leállítására vonatkozó szóbeli utasítás Pete Hegseth védelmi miniszter hivatalából adta ki, nem sokkal azután, hogy Trump január 30-án az Ovális Irodában Ukrajnáról tárgyalt magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselőkkel. A döntésről azonban sem az elnök, sem más magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselők nem tudtak. A Fehér Ház később azt közölte a Reutersszel, hogy Hegseth Trump utasítását követte az ukrajnai segélyek felfüggesztésére vonatkozóan, ami akkor az adminisztráció álláspontja volt, de nem magyarázta meg, miért nem tudtak erről a döntéshozatali folyamatban részt vevő tisztviselők.

A leállítás 2,2 millió dollárjába került az amerikai szállítmányozási parancsnokságnak (TRANSCOM). A szállítmányok Doverből és az Egyesült Arab Emírségekből indultak volna Lengyelországba, ahonnan az ukrán képviselők vették volna át a rakományt. A felfüggesztés híre gyorsan eljutott Kijevbe, ahol az ukrán tisztviselők több csatornán keresztül próbáltak információt szerezni, de nehezen kaptak érdemi választ. Később az amerikai adminisztráció a szünetet "belső politikai" okokkal magyarázta az ukránoknak.

Információk szerint Hegseth félreértelmezhette az elnökkel folytatott megbeszéléseket az ukrajnai politikáról és a segélyszállítmányokról.

Több forrás is elmondta, hogy van a Pentagonon belül egy kis csoport, akik korábban soha nem dolgoztak kormányzati pozícióban és évek óta ellenezték az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. Ők azt tanácsolták az amerikai védelmi miniszternek, hogy fontolja meg a segélyek felfüggesztését. Végül az azóta már elküldött nemzetbiztonsági tanácsadó, Mike Waltz beavatkozása nyomán a szállítmányok február 5-re újraindultak.

A feltárt információk jól példázzák a Trump-adminisztráció olykor kaotikus döntéshozatali folyamatait és a parancsnoki struktúra tisztázatlanságát. A Pentagonban nyílt titok a belső nézeteltérések és a tapasztalatlan személyzet okozta problémák sora. Bár Trump a kampány során többször is kilátásba helyezte a segélyek befagyasztását, hivatalosan csak március 4-én jelentették be a Biden-adminisztráció alatt jóváhagyott szállítmányok leállítását. Ez a döntés átmenetileg bizonyult, azóta újraindultak a csomagok, bár új program bejelentéséről eddig nem érkezett hír.

Címlapkép forrása: Yuri Gripas/Abaca/Bloomberg via Getty Images

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv

Holdblog

Nyugdíjba megy a király, éljen a király

Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben... The post Nyugdíjba megy

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet