
A brit tisztviselők azt a feladatot kapták, hogy frissítsék az idestova 20 éves vészhelyzeti terveket,
melyekkel szükség esetén háborús készültségbe helyezik az országot, ha katonai konfliktusba kerülnek Oroszországgal
A titkosított dokumentum részletezi, hogyan reagálna a kormány egy nyílt vagy burkolt hadüzenetre, támadásra; hogyan védené meg a kabinet és a királyi család életét, milyen közszolgálati közvetítéseket sugározna és hogyan állítaná át hadiállapotra az ország erőforrásait. A terv kiterjed a hagyományos rakétatámadásokra, nukleáris csapásokra és kibertámadásokra is.
A lap szerint a brit miniszterek attól tartanak, hogy Nagy-Britannia nemcsak a csatatéren lenne hátrányban Oroszországgal és szövetségeseivel szemben, hanem belföldön is felkészületlen és gyengén védett.
Az intézkedés alapját az adja, hogy orosz tisztviselők többször is közvetlen támadással fenyegették meg az Egyesült Királyságot Ukrajna támogatása miatt.
Szakértők figyelmeztetnek, hogy az ország kritikus infrastruktúrája - beleértve a gázterminálokat, tenger alatti kábeleket, atomerőműveket és közlekedési csomópontokat - sebezhetőek egy támadással szemben.
A védelmi tisztviselők azt is szorgalmazzák, hogy Nagy-Britannia fejlessze ki saját változatát az izraeli Vaskupolának a rakétatámadások elleni védekezéshez. Egy magas rangú RAF-tisztviselő a múlt hónapban elárulta, hogy
ha az ukrajnai konfliktus első éjszakája az Egyesült Királyságban játszódott volna le, az orosz rakéták áttörték volna a brit védelmet és megsemmisítették volna az infrastrukturális célpontokat.
A terv a Háborús Könyv mintájára készül, amely egy titkos hidegháborús utasításgyűjtemény volt arról, hogyan kellene a kormánynak reagálnia egy nukleáris támadásra. A kormány szóvivője szerint "az Egyesült Királyság számos potenciális vészhelyzetre rendelkezik megbízható tervekkel, amelyeket sok éven át fejlesztettek és teszteltek."
Címlapkép forrása: Matthew Horwood/Getty Images
Nem változtatott a Fed a kamatokon, de még rengeteg a nyitott kérdés
Nagyot nőttek a kockázatok a Fed szerint.
Pápaválasztás 2025: fekete füst szállt fel, egyelőre nincs pápa – Percről percre híreink a Vatikánból
Cikkünk folyamatosan frissül.
Pápaválasztás 2025: Felszállt az első füst a Sixtus-kápolnából
Megtörtént a szavazás első köre.
Moszkva terrorizmussal vádolja Kijevet, Ukrajna állítólag már most azonnal aláírná a tűzszünetet - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Köntörfalazás nélkül elmondta Zelenszkij jobbkeze, mi a feltétele a béketárgyalásoknak
Andrij Jermak szerint Moszkva az, amely nem akarja leállítani a háborút.
Trump kőkemény üzenetet küldött Kínának a vámokról
Előzetesen nem hajlandó csökkenteni a vámokat.
Egészen drámai demográfiai számok érkeztek Magyarországról
Egyre kevesebb gyermek születik.
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v

Bővül az Újház építőanyag értékesítési pontok száma (x)
Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)

- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.