EU-s védelmi vezető: öt súlyos hibát készül elkövetni a Nyugat az ukrajnai háborúban
Globál

EU-s védelmi vezető: öt súlyos hibát készül elkövetni a Nyugat az ukrajnai háborúban

Portfolio
Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelmi és űrkutatási biztosa a második világháború tanulságaira hivatkozva öt olyan történelmi hibát sorolt fel, amelyeket a nyugati országok elkövethetnek az orosz-ukrán háborúban – írja az Ukrajinszka Pravda.

A litván politikus a kijevi biztonsági konferencián mondta el szavait csütörtökön.

Kubilius a következő hibákat azonosította:

  1. Nem elégséges mértékű támogatás Ukrajnának: az Egyesült Államok és az EU országai összesen GDP-jük kevesebb mint 0,1 százalékát költötték Ukrajnára, miközben az az állítás, hogy az ukránok az oroszok ellen harcolva a Nyugatot is védik.
  2. „Valaki” képtelen világosan megkülönböztetni az agresszort és az áldozatot a háborúban. Itt Donald Trump amerikai elnökre utalhatott Kubilius.
  3. A háború után jó kapcsolatokban reménykedni Vlagyimir Putyinnal.
  4. A Krím megszállásának elismerése, amellyel kapcsolatban a biztos arra emlékeztetett, hogy 1938-ban a nyugati hatalmak – elsősorban Neville Chamberlain brit miniszterelnök – engedtek Adolf Hitler Csehszlovákiával kapcsolatos terveinek, ami felbátorította a náci diktátort a háború elindítására.
  5. Az ukrán NATO-csatlakozás lehetőségének megtagadása.

Oroszország nem azért követeli, hogy ne legyen nyitva a NATO Ukrajna számára, mert félnek attól, hogy a NATO támadást indít Oroszország ellen Ukrajna területét használva, hanem azért, mert attól félnek, hogy a NATO megvédi Ukrajnát a következő orosz agresszióval szemben

– fogalmazott Kubilius.

Címlapkép forrása: Luis Soto/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Holdblog

Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát

Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,... T

Összkép

A mester és a vállalkozó dilemmája

Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet