
Mint azt Washingtonban mostanra már szinte mindenki tudja, a "két hét" Trump úr egyik kedvenc időegységének számít
- írja a lap, felsorolva szakpolitikai területek egész sorát, melyek kapcsán felmerült ez a 14 napos limit.
Mint feleleveníti a Times, arra az újságírói kérdésre, hogy megbízhat-e Vlagyimir Putyin orosz elnökben, Trump nyolc héttel ezelőtt azt válaszolta: "Két hét múlva megmondom."
"Csalóka dolog ez a két hét – nem is annyira az idő mérésére, hanem inkább a hely kitöltésére szolgál. Két hét Trump úr számára jelenthet valamit, de akár semmit is. Ez egyszerre igen és nem. Késleltetés, ugyanakkor ütemezés is. Ez nem egy objektív, hanem egy szubjektív időegység. Teljesen elválik bármilyen kronologikus értelmezéstől. Egyszerűen azt jelenti, hogy később. De a később azt is jelentheti, hogy soha. Néha" - fogalmaz a New York Times, egy kis gúnnyal megfűszerezve.
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt sajtótájékoztatóján egy riporter felvetette, hogy Trump több ízben hivatkozott már kéthetes határidőre, feltéve a kérdést, hogy
hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ezt be is fogja tartani az Iránnal kapcsolatos döntés meghozatalakor?
A Times szerint Leavitt erre lényegében azt válaszolta, az egyiket nem lehet összehasonlítani a másik dologgal.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Múzeumok éjszakája 2025: itt a legfontosabb tudnivalók, így közlekedhet szombaton
Ingyen juthatsz el a legjobb programokra.
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Nemsokára bevezethetik az aktív eutanáziát egy európai országban
Mostmár csaknem biztos, hogy elfogadják a szabályt.
Lesújtó számok érkeztek: megelégelték az amerikaiak, hogy öregek irányítják az országot
Akik egészségügyi állapotáról nem tudnak semmit.
Irán kész tárgyalni az urándúsítási korlátokról - Ugranak a tőzsdék
Egyre nagyobbak a pluszok a piacokon.
Megkezdődtek a tárgyalások az Irán-Izrael háború lezárásáról: négy ország ült asztalhoz Svájcban
Irán külügyminisztere is megérkezett.
Megálljt parancsoltak a forintnak, az USA-ból jöhetnek erős hatások
Hamar vége lett a megindulásnak.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.