
Az ügy iratai szerint az ex-katona orosz katonai felszerelést és élelmiszert tároló épületekről készített fényképeket, amelyet az ukrán fegyveres erőknek továbbított.
Az orosz média tudomása szerint ezekért két részletben, összesen 80 dollárt kapott.
Az iratok szerint az elfogott (volt) sorkatonát Moszkvába szállították, ott fogják tárgyalni az ügyét. Állítólag az orosz hatóságok menekülés közben fogták el, „miközben megpróbált átszökni ellenséges területre, hogy csatlakozzon a „Szabad Oroszország Légió” katonai alakulathoz".
Figyelembe véve, hogy ez az egység terrorszervezetnek számít Oroszországban a hadnagyot hazaárulással, valamint terrorista tevékenységben való részvétellel vádolták meg. A vádlott nem ismerte el a bűnösségét.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Visszatérhet a halottnak hitt pusztító vírus: megkongatták a vészharangot
25 évvel ezelőtt nyilvánították megszűntnek.
Hogyan születik meg egy készpénzmentes gazdaság, és hogy áll most ebben Magyarország?
A digitális fejlődés már megállíthatatlan.
Árfal hasítja ketté Európát: sürgős megoldásra van szükség
Tavalyi tapasztalatok az idei nyárra.
Meg is jöttek az első adatok, mutatjuk a 3%-os lakáshitel legérdekesebb számait
Több ezer ember érdeklődött már az Otthon Start program iránt.
Súlyos baleset: utasszállító gépet találhatott el az orosz légvédelem Moszkva felett
Leszállás közben nyitott tüzet a járatra.
Kiszivárgott Trump ukrajnai háborús terve: ömlenek tovább a fegyverek a frontra
A lényeg, hogy ne Amerika fizessen értük.
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You
Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned Bevezetés Ha otthonod felújítását tervezed, érdemes megismerned az
Apró csúsztatások, nagy hazugsággá válnak
Talán mindenki tudja, hogy a média mennyire megbízhatatlan, milyen alattomos taktikákat alkalmaz. Ezen taktikák egy része teljesen érthető, értékítélet alapú, tehát jogosan tükrözi vissza a
Trump és az elektromos autók
Fosszilis fordulat: új pályán az USA autóstratégiája.
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
NKFIH + SZTNH: Két hivatal közösen a magyar innovációért
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közötti megújuló stratégiai együttműködés célja a magyar innovációs ökoszisz
Többet katonára, mint oktatásra
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak... Th


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.