
A középutas üzletember jobbra indul
Korábban írtunk arról, hogy Elon Musk relatíve zöldfülűként jelent meg néhány éve az amerikai jobboldalon, melynek egyik eklatáns alakjává vált. Miután 2002-ben megszerezte az amerikai állampolgárságot, saját bevallása szerint demokrata elnökjelöltekre, Barack Obamára és Hillary Clintonra ikszelt, ráadásul még 2020-ban is Joe Biden mellett tette le a voksát.
Sajtóértesülések alapján e körül törhetett el valami az elektromos autókat gyártó Tesla alapítójában, ami következtében végleg szakított a demokratákkal.
Hiába volt övé a piacvezető villanyautómárka az egyesült államokban, 2021 augusztusában a Biden-adminisztráció nem hívta meg muskot a fehér házban rendezett elektromosautó-csúcsra,
attól félve, hogy a United Auto Workers (UAW) nevű szakszervezet nem nézné jó szemmel a munkások jogaival hadilábon álló vezérigazgató jelenlétét. (Mint emlékezetes, Trump egy Muskkal X-en folytatott tavaly nyári beszélgetés alkalmával elismerően beszélt arról, hogy az üzletember állítólag kirúgta a sztrájkra készülő munkavállalóit. A dél-afrikai születésű milliárdos egyébként ekkor dobta be egy kormányzati hatékonyságért felelős hivatal ötletét is Trumpnak.)
A magát korábban pártfüggetlennek és centristának valló Musk látszólagos jobboldali fordulatához bizonyára a Twitter 2022-es megvásárlása is hozzájárult, mely X-szé történő átalakítása során a szólásszabadságot tűzte zászlajára: lazított a moderálási szabályokon és visszaállította Donald Trump 2021. január 6. után, a Capitolium ostromával összefüggésben felfüggesztett fiókját, és ezzel széles körben kivívta a jobboldal dicséretét. Mindeközben a koronavírus és a "woke" politikai korrektség kapcsán cenzúrával vádolt Biden-adminisztráció több hatósági vizsgálatot indított Musk cégei ellen, ezzel még inkább elidegenítve a SpaceX tulaját.
Az "oldalváltásnak" azonban egy személyes szála is felsejlik. A Nyugat demográfiai válságát szívén viselő Musk három anyától született legalább 14 gyermekének egyike ugyanis 2022-ben közölte, hogy transznemű, majd nemet, illetve kereszt- és vezetéknevet változtatott, apjától teljes mértékben elhatárolódva. Musk minderre úgy reagált,
a woke elmevírus megölte a fiamat,
majd felesküdött annak elpusztítására.

Egy viharos ismeretség fejezetei
Musk demokratákból történő kiábrándulása viszont nem jelenti azt, hogy Trumppal ápolt kapcsolata – már idén június előtt – felhőtlen lett volna.
Trump első ciklusa alatt a techguru bírálta a főként muszlim országokat célba vevő beutazási tilalmat, és a párizsi egyezmény otthagyását is. Trump később "megélhetési szélhámosnak" nevezte Muskot, miután állítólag zárt ajtók mögött ellentmondott önmagának, és azt hangoztatta Trumpnak, hogy igenis rá szavazott. Musk erre úgy reagált 2022-ben, hogy a republikánus zászlóvivő számára eljött az idő, hogy letegye a lantot, mivel túl öreg lenne elnöknek. Trump ezután kijelentette, ha szerette volna, Musk térden csúszva könyörgött volna neki az Ovális Irodában az állami támogatásokért cserébe. (Musk cégei egyébiránt 2024-ben 3 milliárd dollárnyi kormányzati megbízásra számíthattak közel 100 szerződés keretében.)
2022-ben Musk elárulta: a republikánus elnökjelölti előválasztáson Trump helyett Ron DeSantis floridai kormányzó felé hajlik, akinek a tiszavirágéletű kampányát 10 millió dollárral segítette ki. Ám DeSantis már indulása legelső online rendezvényén nehézségekbe ütközött: a Muskkal ez alkalomból rendezett, X-en sugárzott 2023-as interjúja hemzsegett a technikai hibáktól, ami nem vetett túl jó fényt a platform tulajára sem.
Miután a DeSantis-kampány befuccsolt, Musk tudósítások szerint 2024-re már közelebb került Trumphoz, és a volt ingatlanmágnás újraválasztása céljából kezdett szervezkedni. Az America PAC nevű kampányszervezetet keretében körülbelül 280 millió dollárral, közel 100 millárd forintnak megfelelő összeggel járult hozzá Trump kampányához, júliusban pedig a pennsylvaniai merényletkísérlet árnyékában a nyilvánosság előtt is beállt a régi-új elnök mögé.
A páros hullámzó kapcsolata látszólag az elnökválasztási győzelem után vált igazán szorossá, az egy ideig a Fehér Ház környékén éjszakázó Musk a first lady mintájára "első haverként" hivatkozott önmagára, míg a felháborodott demokraták a "társelnök" verziót preferálták, persze nem bókból. Miután a techguru egyre nagyobb ellenállást váltott ki a DOGE által végrehajtott tömeges kormányzati leépítésekkel és kiadáscsökkentésekkel, drasztikus módszereit és stílusát pedig már egyes kabinettagok is nehezményezték, Trump végül "balta helyett szikét" adott Musk kezébe.
A novemberi győzelmet követően azonban – nem kis részben saját üzleti érdekeiből fakadóan – Musk két, számára fontos ügyben is hallatta hangját:
a januári beiktatási ünnepség előtt a magasan képzett, diplomás külföldiek legális bevándorlását biztosító (és a techszektorban népszerűségnek örvendő) H-1B vízumprogram miatt különbözött össze a MAGA-mozgalom leginkább bevándorlásellenes, nacionalista szárnyával – többek közt Steve Bannonnal –, míg áprilisban az amerikai elnök "felszabadulás napi" vámháborúját és annak kiötlőit kritizálta nyilvánosan, kiváltképp Peter Navarro fehér házi tanácsadót. A jelentős kínai érdekeltségekkel bíró Musk sajtóhírek szerint a színfalak mögött többször is hangot adott szabadpiacpárti, vámellenes nézeteinek, de többé-kevésbé süket fülekre talált az Ovális Irodában.

A gyönyörűség, ami az Amerika Párthoz vezetett
Júniusban aztán robbant az igazi bomba:
Musk májusban még csak visszafogott "csalódottságát" fejezte ki a republikánusok "egyetlen, nagy gyönyörű" törvénycsomagja kapcsán, amiért az a legutóbbi becslések szerint 3300 milliárd dollárral növeli 10 év alatt az államháztartási hiányt. Júniusban, hivatalos távozását követően azonban emelt a téten, és "undorító szörnyszülöttnek" nevezte az X-en a javaslatot, majd annak elutasítására szólította fel Trump kongresszusi párttársait. Ezen kívül azzal is megvádolta Trumpot, hogy szerepel a neve a kiskorúak szexuális zaklatásával és emberkereskedelemmel vádolt, 2019-ben a börtöncellájában meghalt Jeffrey Epsteinnel kapcsolatos aktákban, melyeket szerinte ezért nem hoztak nyilvánosságra.
Ha a republikánusok megszavaznák a költségvetési csomagot, Musk kilátásba helyezte az előválasztási kihívásukat, majd egy új politikai szerveződés, az Amerika Párt megalapítását is. Nos, múlt héten így is lett. (A Fehér Ház ezzel szemben a tervezetet ellenzőket, köztük Thomas Massie-t fenyegette előválasztási bukással, akinek az oldalára viszont odaállt Musk, egyfajta proxyháborút előrevetítve a kentuckyi politikus körzetében.)
Trump vasárnap "nevetségesnek" titulálta az egykori szövetségesének pártalapítási ambícióját,
és egy hosszú Truth-posztban úgy reagált,
szomorúan nézem, ahogy Elon Musk teljesen elveszti az eszét az elmúlt öt hétben, lényegében egy CSŐDTÖMEGGÉ vált. Még egy harmadik politikai pártot is akar indítani, annak ellenére, hogy ezek soha nem voltak sikeresek az Egyesült Államokban.
Trump szerint a Demokrata és Republikánus Pártokat meghaladni kívánó kezdeményezés csupán "teljes ZŰRZAVART és KÁOSZT" okozna. Az amerikai elnök ezen túl megismételte azt az állítását, miszerint Musk elégedetlensége csak az elektromos járművek vásárlását ösztönző állami támogatások tervezett megszüntetésének köszönhető, illetve
azzal is megvádolta a milliárdost, hogy megpróbált nyomást gyakorolni rá, hogy mégis közeli szövetségesét nevezze ki a NASA élére.
Helytelennek tartottam, hogy Elon egy, az űriparban dolgozó közeli barátja vezesse a NASA-t, amikor a NASA Elon vállalati életének olyan fontos része
- írta Trump, felelevenítve, hogy júniusi csörtéjüket követően visszavonta Isaacman jelölését, mely döntés hátterében bennfenntes információk szerint a Fehér Ház elnöki személyzeti irodájának igazgatója, Sergio Gor "bosszúja" állhatott – bár felmerül a kérdés, hogy ha Trumpot aggasztotta a magán- és vállalati szféra összeférhetetlensége, miért jelölte egyáltalán Isaacmant fél évvel ezelőtt.
Trump egyébként a csörte múlt heti felvonásában azt is a törvénytervezet elkaszálásában csúfosan alulmaradt Musk fejéhez vágta, hogy ha így folytatja, meglehet, hogy vissza kell majd települnie Dél-Afrikába.
Elon talán több állami támogatást kap, mint bármelyik ember a történelemben, és támogatások nélkül Elonnak valószínűleg be kellene zárnia a boltot, és hazamennie Dél-Afrikába. Nem lenne több rakétaindítás, műholdak vagy elektromosautó-gyártás, és az országunk egy VAGYONT spórolna. Talán meg kellene kérnünk a DOGE-t, hogy nézzenek rá alaposan és tüzetesen? SOK PÉNZT LEHETNE MEGTAKARÍTANI!!!
- lengette be a republikánus zászlóvivő egy héttel ezelőtt, majd baljósan azt is közölte, hogy
a DOGE azzá a "szörnnyé" változhat, amely saját alkotóját "falja fel".
Reporter: Are you going to deport Elon Musk?Trump: We'll have to take a look. We might have to put DOGE on Elon. You know what DOGE is? The monster that might have to go back and eat Elon. Wouldn’t that be terrible? He gets a lot of subsidies. pic.twitter.com/6I0OAIv7Js https://t.co/6I0OAIv7Js
— Acyn (@Acyn) July 1, 2025
Scott Bessent pénzügyminiszter, akivel Musk anno állítólag heves konfliktusba keveredett a Fehér Ház folyosóján, idő közben azt mondta, hogy bár a DOGE elképzelései népszerűek voltak, Musk már jóval kevésbé, ezáltal azt javasolná a milliárdosnak, hogy maradjon távol a politikától.
Úgy vélem, hogy a különböző vállalati igazgatótanácsok nem örültek a tegnapi bejelentésnek, és arra fogják ösztönözni, hogy az üzleti tevékenységeire összpontosítson, ne a politikaira
- jegyezte meg Bessent a CNN műsorában.
Mi lehet az Amerika Pártból?
Musk vallotta magát korábban
- félig demokratának, félig republikánusnak,
- mérsékeltnek,
- társadalmilag liberálisnak, fiskális szempontból konzervatívnak,
- viszont nyíltan támogatta a mérsékelt jelzővel nem illethető, német radikális jobboldali Alternative für Deutschland (AFD) pártot is.
Ennek fényében nehéz megjósolni, hogy milyen politikai ideológiát képviselhet a potenciális Musk-párt. Eddigi deficitellenes hadjáratából és nyilatkozataiból úgy tűnik, azt már leszögezte, hogy a szigorú költségvetési politika mellett fog kardoskoni, és az szintén leszűrhető az eddigi konfliktusokból, hogy a magasabb vámok helyett alapvetően szabadpiac-párti gazdaság- és kereskedelempolitikát, illetve a legtöbb mostani republikánusnál kevésbé bevándorlásellenes álláspontot képviselhet – legalábbis a legelkötelezettebb, online MAGA-bázisnál biztosan (lásd a H-1B vízumok körüli vita).
Ez gyakorlatilag a Trump 2015-ös berobbanása előtti Republikánus Párt kiköpött másának tűnik.
Is this the America Party platform?-reduce debt, responsible spending only -modernize military with ai/robotics-pro tech, accelerate to win in ai -less regulation across board but especially in energy -free speech -pro natalist-centrist policies everywhere else If so…
— Tyler Palmer (@tyler__palmer) July 5, 2025
Egy X-felhasználó posztjára, aki az Amerika Párt lehetséges platformjáról spekulált, Musk "igennel" reagált, amiből szintén szűrhetünk le néhány dolgot. Ebben a bejegyzésben a következő szakpolitikai álláspontok szerepeltek:
- az államadósság csökkentése, felelős költekezés,
- a hadsereg modernizálása a mesterséges intelligencia (MI) és robotika segítségével,
- techipar-pártiság, az MI-fejlesztés felgyorsítása a mesterséges intelligencia terén aratott győzelem érdekében,
- kevesebb szabályozás mindenütt, különösen az energetika területén,
- szólásszabadság,
- a születésszám növelésének támogatása,
- centrista politika minden más kérdésben.
Mindez összességében arra enged következtetni, hogy
Musk a Trumpot 2024-ben győzelemre segítő "techbrók", azaz a hirtelen a republikánus zászlóvivő mögött felsorakozott techipari vállalatvezetők politikai utópiáját kívánhatja megteremteni
– részben akár az ellentmondásos Palantirra támaszkodva. Ez a libertárius elveket valló frakció hónapok óta viaskodik a Bannon vezette populista MAGA-bázissal, amely a hazai ipart helyzetbe hozó, autarkiába hajló magasabb vámokat és a munkásosztály érdekeinek képviseletét tűzi zászlajára, míg az MI-vel, illetve a nagyvállalatokkal szemben gyanakvó.
https://t.co/o4ERVGwQNH https://t.co/o4ERVGwQNH
— Mark Cuban (@mcuban) July 5, 2025
Az X-en egyébként több érdekes figura is nyitottságát fejezte ki Musk projektje iránt:
- egyrészt Mark Cuban üzletember, aki tavaly ősszel még Kamala Harris demokrata elnökjelölt mellett kampányolt teljes gőzzel;
- továbbá Anthony Scaramucci, aki 2017-ben 10 nap erejéig Trump fehér házi kommunikációs igazgatójaként szolgált, és azóta nap mint nap bírálja a régi-új elnököt;
- valamint korábban Andrew Yang vállalkozó is, aki 2020-ban a demokrata elnökjelöltségért, 2021-ben New York polgármester-jelöltségért indult sikertelenül, majd megalapította a Forward (Előre) nevű "harmadik" pártot.
I would like to meet to discuss. My DMs are open. https://t.co/5Cljhy7FU6 https://t.co/5Cljhy7FU6
— Anthony Scaramucci (@Scaramucci) July 5, 2025
Összejöhet a terv?
Noha az egyelőre nem tisztázott, hogy Musk pártját a Szövetségi Választási Bizottságnál (FEC) már bejelentették-e, a techmilliárdos pár napja úgy fogalmazott,
amikor országunk pazarlással és korrupcióval történő csődbe juttatásáról van szó, egypártrendszerben élünk, nem demokráciában. Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja a szabadságotokat.
By a factor of 2 to 1, you want a new political party and you shall have it!When it comes to bankrupting our country with waste & graft, we live in a one-party system, not a democracy.Today, the America Party is formed to give you back your freedom. https://t.co/9K8AD04QQN https://t.co/9K8AD04QQN
— Elon Musk (@elonmusk) July 5, 2025
Az ambiciózus bejelentés dacára ellenben
valószínűtlen, hogy az Amerika Párt egyhamar országos tényezővé váljon – például a 2028-as elnökválasztáson –, és felrúgja a demokraták és republikánusok XIX. század közepe óta tartó egyeduralmát
– melyet egyébként joggal lehet kritizálni balról, jobbról és középről egyaránt. Ehhez "mostanság" talán Ross Perot üzletember került legközelebb az 1992-es elnökválasztáson, aki országosan a voksok 19%-át zsebelte be, de egyetlen elektort sem sikerült gyűjtenie. Ugyanakkor Trump felemelkedése és a demokratikus szocialista Bernie Sanders hasonló próbálkozása arra példa, hogy a mostani kétpártrendszer átalakítására leginkább csak belülről mutatkozhat esély.
Ezzel mintha Musk is tisztában lenne, egyik posztjában ugyanis azt a célt tűzte ki, hogy pártja "lézerként fókuszálna" kettő-három szenátusi vagy nyolc-tíz képviselőházi körzetre, és így akarná kifejteni hatását.
Tekintettel a borotvaéles törvényhozási többségekre, ez elegendő lenne ahhoz, hogy döntő szavazatként szolgáljon [a párt] a vitás törvények esetében, biztosítva, hogy azok az emberek valódi akaratát szolgálják
- vélekedett Musk. Ez a cél már kivitelezhetőbbnek tűnik, viszont az is mérlegelendő, hogy ha nem csatlakoznak egyik párt frakciójához sem, akkor kizárt, hogy bizottsági helyekhez jussanak a Kongresszusban, és a jogszabály-alkotást csak ott tudnák igazán befolyásolni.
Emellett fennáll annak a veszélye is, hogy egy-egy választáson épp Musk jelöltje miatt billenne egyik vagy másik nagy párt javára a mérleg nyelve.
Az új párt valószínűleg megosztaná a republikánus szavazatokat, ami – legalábbis rövid távon – egy demokrata dominanciájú képviselőházat eredményezne, a győztes mindent visz elvű választási rendszer miatt
- nyilatkozta a Newsweeknek Dafydd Townley, Portsmouth-i Egyetem tanára.
A legnagyobb akadály az, hogy nagyon nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy egy harmadik párt jelöltjére szavazzanak, mert mindig felmerül az érv, hogy "elpazarolja a szavazatát". Olyasvalakire szavazol, akinek nincs esélye a választások megnyerésére
- tette hozzá Alan Abramowitz, az Emory Egyetem politológusprofesszora. A CNN-nek megszólaló szakértők továbbá azt is kiemelték, hogy az állami választási szabályok is megnehezítik a feltörekvő jelöltek szavazlólapokra kerülését, valamint a pártfinanszírozási szabályok miatt Musk a saját vagyonát csak bizonyos mértékig fektethetné be az új pártba, ugyanis azok közvetlen pénzelésére jóval szigorúbb limitek vannak érvényben, mint a független magánszemélyként történő adományozásra, ami legtöbb esetben a jelöltektől félig-meddig különálló kampányszervezetekhez (rendszerint szuper PAC-ekhez) fut be.
Musknak ráadásul azzal a sikert gátló tényezővel is szembe kell néznie – főleg, ha neadjisten személyesen ő indulna egy tisztségért –, hogy saját népszerűsége finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után, és jóval elmarad Trumpétól.
Nate Silver választási adatguru ezért Musk helyében inkább meghúzódna a háttérben, és friss, fiatal arcokat "mentorálna" a frontpolitizálás helyett. Silver átlaga alapján egyébként Musk megítélése 12 százalékponttal alacsonyabb, mint Trumpé – a trendvonalon pedig egyértelműen kivehető a június elején kezdődött viszály hatása. Jelenleg az amerikaik 55%-a elutasítja a techgurut, és csupán 37% látja őt pozitívan.

Feltételezhetjük tehát, hogy Muskot a demokraták a Trump-adminisztrációban betöltött szerepe miatt küldenék el szinte gondolkodás nélkül a pokolba, míg az elnökhöz hű republikánusok a Fehér Ház "elárulása" miatt fordíthatnak neki hátat.
A YouGov júniusi pollja szerint tízből hét republikánus Trump oldalát fogja a csörtében, és csupán 6%-uk áll ki Musk mellett,
a pártfüggetlenek körében pedig 18%-8% volt ugyanez az arány, mivel közel 60%-uk egyikőjüket sem választotta.

Harry Enten, a CNN elemzője úgy kalkulált, hogy Musk megközelítőleg 4%-os szavazói bázisra számíthat: ekkora az aránya azoknak, akik kedvezően vélekednek a milliárdosról, de egyúttal elutasítják a Republikánus Pártot.
A Musk-led 3rd party makes as much sense as selling sand in the desert.Such a 3rd party's base is calculated to be just 4% (i.e. voters who like Musk & dislike the GOP).3rd parties have won just 0.2% of all races for Congress.Musk would most likely be a spoiler to the GOP. pic.twitter.com/7EzapwmXay https://t.co/7EzapwmXay
— (((Harry Enten))) (@ForecasterEnten) July 7, 2025
Óriási kihívás lenne tehát, hogy Musk első pillantásra libertárius – vagy akár neoliberálisnak és globalistának nevezhető –, Wall Street- és Big Tech-közeli, mérsékelt jobboldali pártja egyesítse a kétpártrendszerből ténylegesen kiábrándult amerikaiak millióit. Bár a kereslet meglenne az alternatívára – tízből hat amerikai úgy véli, szükség lenne egy "harmadik" pártra –, nem garantált, hogy pont ilyesmi vagy ilyesvalaki járt a fejükben mint megoldás a kínálati oldalon.
Főleg úgy, hogy
Musk áprilisi részvétele a wisconsini legfelsőbb bírósági kampányban is valószínűleg csak a demokraták malmára hajtott a vizet,
mintsem az általa pénzzel és személyes lobbizással támogatott konzervatv jelöltet segítette volna.
A 2026-os kongresszusi választásig kiderül, mi sül ki Musk egyelőre még papíron sem biztosan létező pártjából. Azonban a Trumppal folytatott, komoly fenyegetésekkel majd hirtelen bocsánatkérésekkel teli viszályából, valamint szeszélyes személyiségéből kiindulva még az sem zárható ki, hogy Musk holnap benyögi, hogy szent a béke a Fehér Házzal, mostantól visszatér a cégeihez és az újfent zuhanásba fordult Teslához, és úgy folytatódik minden, mintha mi sem történt volna.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kínos ügyet feszegettek a Fehér Házban: Trump ingerültté vált, minisztere magyarázkodásra kényszerült
Az elnök szentségtelenségről beszélt.
Bevásároltak Zuckerbergék a világ legnagyobb szemüveggyártójába
Milliárdos üzlettel erősíti szemüvegpiaci pozícióját a Meta.
Fegyvert küld Ukrajnának Donald Trump, támadás érte Moszkvát - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Netanjahu: még sosem állt egymáshoz ilyen közel Izrael és Amerika, mint most
Washingtonba utazott az izraeli kormányfő.
Tagad Trump: nincs amnesztia a bevándorlóknak, helyette amerikaiakat küldenének a termőföldekre dolgozni
Ha már úgyis munkához kötötték a rászorulók egészégbiztosítását.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.