A brit miniszterelnök nagy kritikusát választották meg a Munkáspárt második emberének
Globál

A brit miniszterelnök nagy kritikusát választották meg a Munkáspárt második emberének

MTI
Lucy Powellt választották a kormányzó brit Munkáspárt vezetőhelyettesévé. Powell személyében olyan politikus került a Labour második legmagasabb párttisztségébe, aki rendszeresen bírálja Keir Starmer miniszterelnököt, a párt vezetőjét.

A párttagság és a Munkáspárttal szövetséges szakszervezetek szavazatainak eredményét szombaton hirdették ki. Az összesítés alapján

Lucy Powell 87 407, versenytársa, a kormány által favorizált Bridget Phillipson 73 536 voksot gyűjtött.

A vezetőhelyettes-választás közvetlen előzményeként szeptember elején lemondott miniszterelnök-helyettesi tisztségéről Angela Rayner, akiről kiderült, hogy az előírtnál több tízezer fonttal kevesebb vagyonosodási adót fizetett egy nagy értékű ingatlan megvásárlása után.

Rayner a Munkáspárt vezetőhelyettese is volt, és erről a posztjáról is távozott, ezért kellett választást kiírni a tisztség betöltésére.

Győzelmének szombati kihirdetése utáni beszédében Lucy Powell megismételte korábban is hangoztatott bírálatait. Úgy fogalmazott: a választók úgy érzik, hogy a Munkáspárt "nem elég merész" azoknak a változásoknak a végrehajtásában, amelyeket a tavalyi parlamenti választások előtt és azóta is megigért.

Hozzátette: a mélyen gyökerező társadalmi egyenlőtlenségek még tovább mélyültek, márpedig a Munkáspárt hagyományos szerepe és politikája éppen ezeknek az egyenlőtlenségeknek az elsimítása. A Labour új vezetőhelyettese szerint éppen ezért "irányváltásra" van szükség a párt politikájában.

Lucy Powell és Keir Starmer személyes ellentéteit jelezte, hogy amikor a miniszterelnök Angela Rayner távozása után kormányátalakítást hajtott végre, menesztette Powellt is a Munkáspárt alsóházi frakcióvezetői tisztségéből, amely a brit politikai berendezkedés alapján kabinettagsággal is jár.

A Labour vezetőhelyettese rendszerint a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti, ha a párt kormányon van. Erre a posztra azonban Starmer már a szeptemberi kormányátalakítás során kinevezte David Lammy addigi külügyminisztert, vagyis Lucy Powell nem lesz Keir Starmer kormányának tagja.

Starmer vezetésével a Munkáspárt támogatottsága a tavalyi választási győzelem óta meredeken csökkent.

Ennek legutóbbi jele egy csütörtöki időközi választás volt, amelyet a walesi Caerphilly városában tartottak. Ebben a választókörzetben több mint száz éve - gyakorlatilag a párt megalapítása óta - mindig a munkáspárti jelölt győzött, most azonban a Labour példátlanul súlyos vereséggel a harmadik helyre szorult a walesi függetlenségre törekvő Plaid Cymru párt, illetve a Nigel Farage vezette radikálisan EU- és bevándorlásellenes Reform UK jelöltjei mögött.

Az eredmény ismertté válása után felerősödtek azok a hangok a Munkáspárt politikai hátországán belül, amelyek szerint Keir Starmernek távoznia kellene a párt vezetői tisztségéből és a kormány éléről.

Címlapkép forrása: Alishia Abodunde/Getty Images

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet