A The Lancet Child and Adolescent Health folyóiratban megjelent tanulmány szerint 2000-ben világszerte a fiúk 3,4%-ának, a lányok 3%-ának volt hipertóniája (magas vérnyomása).
2020-ra ez az arány 6,5%-ra, illetve 5,8%-ra emelkedett.
Mingyu Zhang, a Harvard Orvosi Karának professzora – aki nem vett részt a kutatásban – arra figyelmeztetett, hogy a gyermekkori magas vérnyomás később növelheti a szívbetegségek kockázatát. Ezek az Egyesült Államokban vezető haláloknak számítanak.
A jó hír, hogy ez egy módosítható kockázat
– írta Song. Szerinte jobb szűréssel, korábbi felismeréssel és hatékonyabb megelőzéssel, különösen az egészséges testsúly és a táplálkozás terén, még a szövődmények kialakulása előtt be lehet avatkozni.
A növekedés hátterében több tényező állhat. Song szerint
- a gyermekkori elhízás kiemelt rizikófaktor, mert összefügg az inzulinrezisztenciával, valamint gyulladásos, illetve az érfalakat működési zavarival.
- Emellett az étrendi tényezők, például a túlzott nátriumbevitel és az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása,
- a rossz alvásminőség,
- a stressz,
- és a genetikai hajlam is növelheti a kockázatot.
Sok gyermek kevesebbet mozog, és több időt tölt ülő tevékenységekkel, például képernyő előtt, ami tovább rontja a mutatókat.
Zhang hozzátette: egyre több bizonyíték utal arra is, hogy az emberek környezetében fellelhető egyre több szennyező anyag is közrejátszhat a probléma súlyosbodásában. Korábbi kutatások arról számoltak be, hogy kapcsolat lehet az úgynevezett "örök vegyszerek" (PFAS-vegyületek), valamint a rákos, endokrin eredetű és egyéb gyermekeknél jelentkező fejlődési problémák között. Az örök vegyszerek arról kaptán az nevüket, hogy természetes módon nagyon nehezen bomlanak le a környezetben.
Song szerint a legfontosabb üzenet a családoknak az, hogy a magas vérnyomás nem csak a felnőttek problémája. Ha egy gyermek elhízási vagy hipertónia-kockázata aggodalomra ad okot, a nyomásgyakorlás, a megszégyenítés és a szigorú korlátozás nem jó megközelítés.
Jill Castle massachusettsi gyermekdietetikus korábban a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy a pozitív, örömteli egészséges szokások megerősítésére érdemes fókuszálni.
Az étkezés célja valójában az, hogy rugalmasan álljunk az ételekhez, hangsúlyozzuk a magas tápértékű fogásokat, és teret adjunk a kevésbé tápláló ételeknek is, olyan módon, hogy azokat teljesen élvezni lehessen és rugalmasan illeszkedjenek az étrendbe
– mondta Castle.
A közös családi étkezések előnyben részesítése, valamint az ételek "jó" vagy "rossz" címkézésének kerülése is segíthet.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kémfilmbe illő akció: váratlan helyen csaptak le a Hillary Clinton e-mailjeit kiszivárogtató hackerre
Az FBI-tól kapta a fülest a rendőrség.
Heteken belül új kereskedelmi megállapodást köthet Trumppal az EU
Az új uniós terv komoly hatással lehet a magyar gazdaságra is.
Samsung-telefonja van? Akkor erről a veszélyről mindenképpen tudnia kell!
Nagyon komoly sérülékenységet fedeztek fel kiberbiztonsági kutatók.
Olyan állam küldene békefenntartókat Gázába, akivel Izrael nagyon nincs jóban - Garantált a konfliktus?
Jeruzsálem eddig kényesen ügyelt arra, hogy ne jusson be bárki az övezetbe.
Vége a 106 napos sztrájknak: 24%-os béremelést kaptak a dolgozók az amerikai repülőgépgyárnál
Óriási vita végére került pont.
Leleplezték Von der Leyen tervét: olyan autós szabályt készít elő, ami miatt sokan aggódhatnak
Egy váratlan húzással dobna mentőövet, de védené meg az uniós klímacélokat.
Történelmi fordulat Brüsszelben: felbomlott a hagyományos koalíció, másfajta többség törölné el az EU-szabályokat
Az Európai Parlamentben felborult a világ rendje.
Az IMF riasztó jelentést tett közzé az Egyesült Államokról
Ilyen feszültségek még nem voltak a gazdaságban.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


